rendőrség
Hamarosan bíróság elé állhatnak a Buda-Cash Brókerház vezetői
Befejezte a Buda-Cash Brókerház ügyében csalás és más bűncselekmények miatt tavaly februárban indított nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda – erősítette meg a PestiSrácok.hu információit a rendőrség. A gyanú szerint a brókerek kisbefektetők ezreit károsították meg több mint hatvanmilliárd forinttal. A nyomozóhatóság az ügy aktáit tizenegy gyanúsított vonatkozásában vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészség részére.Magyarországon is ölt a németországi kettős gyilkos
A siófoki Napfény Szálló recepciósának több mint húsz évvel ezelőtti meggyilkolása miatt indított nyomozást a Petőfi Attila vezérőrnagy által vezetett Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály – értesült a PestiSrácok.hu. A fiatal portást 1990. július 27-én végezte ki hidegvérrel egy máig ismeretlen férfi. Információink szerint egy németországi kettős gyilkossággal is összefüggő bűnügy aktájának leporolására azért került sor, mert az ügyben olyan tanúvallomások és szakértői vélemények keletkeztek, amelyek közelebb vihetik a nyomozókat a csaknem 26 évvel ezelőtt történt emberölés megoldásához.Tíz éve nem találják a Hajógyári-szigeten nyomtalanul eltűnt fiatal focistát
Tíz éve, 2006 februárjában veszett nyoma a Hajógyári-szigeten a fiatal focistának, Strehó Gergőnek. A nyomozóhatóság közigazgatási eljárásként kezelte az eltűnést, de a fiú apja szerint akkor nem tettek meg mindent fia megtalálása érdekében. Az üggyel a rendőrök megvesztegetésével és költségvetési csalással is vádolt diszkópápa, Vizoviczki László letartóztatása és birodalma megtépázása után, 2012 nyarán foglalkoztak újra a nyomozók, ám Gergő azóta sem került elő. Családja a mai napig hazavárja.Ajánljuk még

















