rendőrség
Őrizetbe vették a csepeli kislányokkal erőszakoskodó férfit
Őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki a gyanú szerint két kislánnyal erőszakoskodott Csepelen - közölte a rendőrség a honlapján kedden este.A rendőrség még vizsgálja a szombati tömegkarambolt
Még nem lehet megállapítani, hogy ki vagy mi okozhatta a tömegszerencsétlenséget az M1-es autópályán szombaton, amelyben egy ember meghalt és 39-en megsérültek. A rendőrség büntetőeljárást indított és szakértők bevonásával vizsgálja a tömegkarambol körülményeit. Az M1 riporterének nyilatkozó közlekedésbiztonsági szakértő szerint, ha a követési távolságot mindenki betartotta volna, enyhébb lett volna a baleset végkimenetele. Ez volt minden idők egyik legnagyobb tömegbalesete Magyarországon, hasonló tragédiákra eddig szinte csak külföldön volt példa.Hetet egy csapásra rendőrségi módra: tizenhét fős ügyet sikerült lezárni
Az elkövetők nem dolgoztak tisztán, sokszor csendben sem, ám legtöbbször igen csekély nyomot hagytak, a kifosztott, meglopott, elsősorban külföldi áldozatok pedig főként utólag, ébredés után szembesültek az akár órákkal korábban okozott kárukkal. Bűnügyi portyákat szerveztek, visszatérően ellenőriztek, de nem sikerült a tetten érés. Miután feltűnt az autópályák, gyorsforgalmi utak pihenőiben tavaly nyár óta végrehajtott bűncselekmények sorozatjellege és egyazon csapathoz való köthetősége, a magányos tettesekből, elszigetelt esetekből szervezett bűnbanda és vármegyehatárokon átívelő, legalább félszáz ügyből álló sorozat vált - számol be a police.hu.Fokozott ellenőrzésre figyelmeztet a rendőrség az utakon
A rendőrök a passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrzi Magyarország közútjain - olvasható a police.hu-n.A rendőrség vizsgálja, fenyegettek-e orvosokat az ügyeleti rendszer átalakítása kapcsán
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kedden, a police.hu oldalon közzétett közleményében azt írta, az orvosi ügyeleti rendszer átalakítása "egyesekben olyan megnyilvánulásokat váltott ki, hogy már a KR NNI is vizsgálódik".Pedofil bűncselekmény miatt körözi a rendőrség az LMP volt politikusát
Kovács Gábor, korábbi LMP-s politikus ellen 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális visszaélés miatt adott ki elfogatóparancsot a rendőrség, írja a Blikk. A 67 éves férfi nem ismeretlen a közéletben, hiszen korábban önkormányzati képviselő és parlamenti képviselőjelölt is volt. Kovács Gábort 2017-ben az LMP úgy mutatta be, mint a következő választáson induló egyik jelöltjét. A Blikk délelőtt még azt írta, hogy Kovács jelenleg is az LMP Somogy megyei szervezetének elnökségi tagja, azonban ezt a párt közleményében cáfolta:Életveszélyes állapotban az Erzsébet téren megkéselt férfi - elkapták az elkövetőt
A budapesti rendőrök 15 órán belül elfogták a feltételezett támadót, aki életveszélyesen sebesített meg egy férfit.Villamosmegállóban gázoltak halálra egy fiatal nőt a fővárosban
A villamosmegállóba sodródott és elütött egy ott várakozót egy személygépkocsi a fővárosi Harminckettesek terénél vasárnapra virradóra, az elgázolt 23 éves nő a helyszínen meghalt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.Tizenhat embert fogtak el, 424 millió forintos pénzmosással gyanúsítják őket
Az Europol közreműködésével fogtak el budapesti nyomozók tizenhat embert, a gyanú szerint több mint 424 millió forint, bűncselekményekből származó pénzt kezeltek hazai vállalkozások bankszámláin - közölte a rendőrség pénteken a honlapján. Azt írták, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénzmosás elleni osztálya a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bejelentése alapján rendelt el nyomozást pénzmosás gyanúja miatt, mivel 2021. augusztus és 2022. január között hat magyar vállalkozáshoz köthető bankszámlákra olyan összegek érkeztek, amelyekkel kapcsolatban a küldő bank csalásra hivatkozva visszahívást kezdeményezett.Ajánljuk még

















