rendőrség
A budapesti rendőrök a veszélyhelyzet idején is elkötelezettek a véradás mellett
Tavaly 5 alkalommal, idén már másodszorra adnak vért a budapesti rendőrök. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a társadalmi felelősségvállalás jegyében ismét véradó napot tartott, amelyen 229-en vettek részt. A rendőrök szolgálati feladataik mellett a veszélyhelyzetben is elkötelezettek a véradás mellett – áll a rendőrség közleményében.Lezárták a vizsgálatot a hajdúböszörményi baltás támadóval szemben
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy férfi ellen, aki egy hajdúböszörményi házban úgy fejbevágta áldozatát, hogy az életveszélyes sérüléseket szenvedett – írja a police.hu.Kristály, hópihe és kréta – Hatalmas drog- és dílerfogás volt szerda hajnalban
A Ceglédi Rendőrkapitányság munkatársai koordinálták azt a rajtaütést, amelyben kétszáz rendőr 65 szolgálati gépkocsival és a Terrorelhárítási Központ hat műveleti egységével csapott le egyszerre négy megyében 22 helyszínen. Új pszichoaktív anyaggal kereskedő bűnszervezet felszámolásában vettek részt ma hajnalban a rendőrök és a terrorelhárítók. A 22 helyszínen felvonuló rendőri egységek esélyt sem hagytak az esetleges menekülésre, vagy az illegális szer megsemmisítésére, amikor 2020. május 5-én hajnalban, szinte egy időben kopogtak be a közel két tucat címre. A kellően előkészített realizálást hat helyszínen a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei, 16 másikon a közreműködő rendőri erők hajtották végre.Cáfolja Hadházy hangzatos hazugságát a rendőrség
A BRFK a rendőrség honlapjára feltett közleményben cáfolja Hadházy Ákos hangzatos hazugságát, miszerint a hatóság megfenyegette volna a Momentum Mozgalmat a dudálós demonstráció előtt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a hatályos rendelkezésekre, illetve az esetleges jogsértések elkerülésére hívta fel a szervező figyelmét, nem pedig fenyegetett -szögezi le a BRFK.Érdektelenségbe fulladt a Momentum és Hadházy dudálgatása (képgalériával)
Nem nagyon érdekelt senkit Hadházy Ákos és a Momentum dudálgatós tüntetése. A Facebook-esemény alatt 243 részvételt jeleztek, de Hadházy élő közvetítése alapján ennek is csak a töredéke volt a "támogatás". De nem ez az egyetlen furcsaság a hőbörgés kapcsán: Hadházy Ákos országgyűlési képviselő hivatalos Facebook profilján 2020. május 4-én azt állította, hogy „elképesztő dologról számolt be ma Cseh Katalin a Szél Bernadett-tel közös online sajtótájékoztatón: a budapesti rendőrfőkapitány a legutóbbi dudálós tiltakozás előtt levélben fenyegette meg a Momentum Mozgalmat.” Csakhogy...Bozótvágó késsel, fejszével és karókkal estek egymásnak hatan Őrhalmon
A balassagyarmati rendőrök négy férfit és két nőt hallgattak ki gyanúsítottként a szombati, utcai verekedés miatt. Május 2-án 13 óra 30 perc körül Őrhalom egyik utcáján hangosan veszekedett egymással egy csoport. Majd bozótvágó késsel, fejszével és karókkal támadtak egymásra, írja az Origo.Csontozó késsel szúrtak meg egy férfit Nagyatádon
Lakótársa támadott meg egy középkorú férfit Nagyatádon tegnap reggel. A támadó áldozatát egy csontozó késsel szúrta meg. A támadót elfogták és kihallgatták a rendőrök, írja az Origo.Brutális kegyetlenséggel ölhette meg fia Szilágyi Istvánt, az ország Lópici Gáspárját
Brutális gyilkosság áldozata lett Szilágyi István, az ország Lópici Gáspárja. A PestiSrácok.hu korábbi információját, már a rendőrség is megerősítette: a színészt fia ölte meg, úgy tudjuk, egy kalapáccsal verte végzett vele. A Bors arról ír, hogy a rendőrséget a színész felesége, Jolika értesítette, aki totális pánikban szaladt át a 17. kerületi házuk mellett üzemelő vegyesboltba, a rendőrség a színész fiát vette őrizetbe, majd a Teve utcába szállították. Vasárnap kora este a rendőrség arról adott ki közleményt, hogy Sz. Péter letartóztatását is kezdeményezik.Ajánljuk még

















