rendőrség
Elfogták a hármashatár-hegyi támadót
Elfogott a rendőrség egy férfit, aki a gyanú szerint egy futót és egy kerékpárost támadott meg a II. kerületben februárban és áprilisban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön a rendőrség honlapján.Illegális kertészet: nagypályás nógrádi drogtermesztőket fogott el a rendőrség
A most elfogott férfi társát nemrég Németországban fogták el a szállítmány egy részével. Ezek után a gyanúsított sietve el akarta költöztetni a marihuánaültetvényt, de a rendőrök gyorsabbak voltak.Halálos méreg kerülhet a drogpiacra
Rendőrségi elemzők szerint albán bűnözőcsoportok akarnak a koronavírus okozta veszélyhelyzet megszűnése után a kontinens drogtrónjára ülni; ehhez már a készleteket is felhalmozták – írja a Magyar Nemzet.Vádat emelnek a vlogger ellen, aki azt híresztelte, hogy karantén alá vonják Budapestet
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kiberbűnözés Elleni Főosztálya több nyomozást indított közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen. A nyomozások olyan különböző internetes oldalakon megjelentetett cikkekre, illetve videofelvételre irányultak, amelyek a köznyugalom megzavarására alkalmas módon valótlan tényállításokat tartalmaztak a koronavírus magyarországi megjelenésével, hatásával kapcsolatosan.Szándékosan rendőrök közé hajtott egy autós Franciaországban
Szándékosan két igazoltató motoros rendőr közé hajtott hétfőn egy, a menetiránnyal szemben haladó autós Párizs egyik északkeleti elővárosában, Colombes-ban. A férfit a helyszínen előállították, tettét a palesztin helyzettel indokolta – közölték francia rendőrségi források. A támadásban az egyik rendőr könnyebben, a lábán, a másik súlyosabban, a fején sérült meg; mindkettőjüket kórházba szállították, de egyikük sincs életveszélyben.Megbírságolták, feljelentették a rendőrök a Hadházy és Szél felhívására dudálókat
Öttől ötvenezer forintig terjedő helyszíni bírsággal sújtották vagy feljelentették a rendőrök azokat, akik dudáltak a Szél Bernadett, Hadházy Ákos és a Momentum Mozgalom által szervezett „Dudálj, hogy Orbán is meghallja!” elnevezésű megmozduláson – írta az atv.hu. A portál szerint az első intézkedés alá vont sofőr Szél Bernadett volt.Fegyveres rendőrök zavarták meg a szentmisét Párizsban
Egy párizsi templomban éppen istentiszteletet tartottak múlt vasárnap, amikor belépett három fegyveres rendőr és megpróbálta leállítani a szertartást. A templom mellett lakó egyik szomszéd telefonált be a rendőrségre azzal a bejelentéssel, hogy titokban misét tartanak a templomban. A plébános elmondta, hogy zártkörű szertartásról volt szó, még a templom ajtaját is bezárták, hogy a hívek ne menjenek be.Facebook-oldalán köszöntötte Orbán Viktor a rendőröket
"Szent György napja. Köszönjük rendőreink áldozatos munkáját. Erőt, egészséget" – írta Facebook-oldalán Orbán Viktor miniszterelnök. Szent György római kori, hitéért vértanúhalált halt katona a rendőrök védőszentje. A kormány határozata alapján 1992-től április 24-én, Szent György napja a Rendőrség Napja. Ez alkalomból minden évben munkaszüneti napot kapnak a rend őrei és kitüntetésekben részesülnek a legjobbak – ez idén sem volt másként.Ajánljuk még

















