rendőrség
Drogültetvényt számoltak föl a rendőrök Tahitótfalun
A Készenléti Rendőrség kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt tartott rajtaütést egy 44 éves budapesti lakos ingatlanjaiban.Handó Tünde: A bírósági eljárások digitalizálása a dolgozók és az ügyfelek érdekeit is szolgálja (Fotógalériával!)
A XXI. században a bíróság csak akkor tudja megállni a helyét, ha használja a technológiai újításokat – mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke hétfőn, Budapesten. Handó Tünde az OBH Digitális nyílt nap című rendezvénysorozatának záró programján, a Budapest Környéki Törvényszéken (BKT) azt mondta: ha a bíróságok nem alkalmaznák ezeket a technológiai újításokat, akkor az ügyfelek más, gyorsabb, hatékonyabb, olcsóbb elintézési módokat választanának. Felhívta a figyelmet arra, hogy az informatikai eszközök, lehetőségek használatára úgy kell felkészülnie a bíróságoknak, hogy egyszerre tudják megszerezni és megtartani az ügyfelek bizalmát, ugyanakkor ne nehezítsék, hanem könnyítsék a bírák munkáját.Iszlamista terrorcsoportot számolt fel a rendőrség Barcelonában
Dzsihadista terroristasejtet számolt fel Barcelonában kedden a helyi rendőrség, a hatóság tájékoztatása szerint a nagyszabású, Alexandria-művelet elnevezésű akcióban tizennégy embert vettek őrizetbe, hat helyszínen tartottak házkutatást, Barcelonán kívül Igualadában is, amely hatvan kilométerre található a katalán fővárostól.Több, mint 25 kiló drogot foglalt le a rendőrség
Egy budapesti lakásban tartott rajtaütés során a rendőrség több, mint 25 kiló kábítószert talált. A lefoglalt drog értéke mintegy 200 millió forint.Egy nap alatt két fegyveres rablót fogott el a rendőrség
Egy nap alatt két fegyveres rablót is elfogott a rendőrség, az egyik egy hónapja egy belvárosi óraüzletet fosztott ki Budapesten, a másik pedig egy trafik dolgozóját támadta meg. A feltételezett elkövetők rövidesen előzetes letartóztatásba kerülhetnek.Nyomoz a rendőrség a liberális bajnok után, aki hátulról leütötte a jobboldali portál újságíróját a "tüntetésen"
A tegnapi nap folyamán levelet kapott a vadhajtasok.hu a Budapesti Rendőr-főkapitányságról, ezen belül a bűnüldözési osztályról. Egy magánszemély feljelentést tett az ellen az alattomos kis liberális ellen, aki december 12-én a Kossuth téren hátulról leütötte a portál tudósítóját. A feljelentést a PestiSrácok.hu hírportálon megjelent videó és tudósítónk nyilatkozata alapján tették.Kihívta a rendőrséget egy kilencéves kisfiú Németországban, mert elégedetlen volt a karácsonyi ajándékokkal
Kihívta a rendőrséget egy német kisfiú, mert elégedetlen volt a karácsonyi ajándékokkal - közölte szerdán a wilhelmshaveni (Frízföld) rendőrkapitányság az ünnepnapok eseményeit összegző beszámolójában.Fenyegető üzenet miatt terrorkészültség van érvényben Barcelonában
Terrorkészültséget rendeltek el az idei karácsony idejére az illetékesek Barcelonában, miután a rendőrség arról értesült, hogy egy marokkói származású fiatalember arra készül, hogy egy nagyobb járművel az utcákon ünneplő emberek közé hajt. A hatóságok megerősítették a népszerű kirándulóhelyek és a katalán főváros központjának védelmét.Tizenegyen akartak tüntetni Párizsban a magyar kormány ellen – a be nem jelentett tüntetést feloszlatták a francia rendőrök
Az ellenzéki politikusok felelőtlen bohóckodása és az elsöprőnek kikiáltott tüntetések nem képezik le a magyar társadalom alapvető gondolkodását; a tüntetéseken nincsenek túl sokan, de legalább rendkívül erőszakosak. Emellett több közvélemény-kutatásból tudjuk, hogy az emberek mintegy 80 százaléka elítéli az erőszakos tüntetéseket, valamint nevetségesnek tartja az ellenzéki politikusok színészi teljesítményét, akik az MTVA székházában fetrengtek és megrendezett jelenetekben próbálták elhitetni a közvéleménnyel, hogy kegyetlenül bántják őket. Ahogy az Index és a többi elnyomott balliberális orgánum már írta, ezek a tüntetések már a Nyugat-Európában élő magyarokat is tettre buzdítják az itthoni fasizmus ellen.Ajánljuk még

















