Pesti Srácok

Több nőt is bántalmazott a népligeti gyilkos

A budapesti nyomozók befejezték a népligeti emberöléssel gyanúsított férfi ügyét, aki további négy nőt is megtámadott.

A 30 éves budapesti S. Krisztián 2016 októberében Budapest X. kerületében, a Népliget bokros területén megölt egy nőt. A férfi több, mint egy évvel később, 2017. december 11. és december 13. között további négy nőt is megtámadott, valamint bántalmazott Zuglóban és Kőbányán. Az egyik sértett a bántalmazások következtében életveszélyes sérülést szenvedett. A kőbányai bűncselekmény elkövetésekor egy térfigyelő kamera rögzítette a férfit, ezért a bántalmazással összefüggésben a Budapesti Rendőr-főkapitányság felhívást adott ki. A nyomozók S. Krisztiánt ez alapján azonosították, és 2017. december 20-án Budapest X. kerületében elfogták. Az életvédelmi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, aki az általa elkövetett bűncselekményekről beismerő vallomást tett. S. Krisztián az elfogása óta letartóztatásban van. A nyomozók az ügyben 165 tanút hallgattak ki, 28 különféle szakértői vizsgálatra került sor, valamint az ügyirat terjedelme meghaladja a 14 900 oldalt. A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratot a napokban átadták az illetékes ügyészség részére.

Forrás: Police.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.