renge zsolt
Fidelitas: a baloldal húsz év alatt eljutott a nokiás doboztól a nokiás dobozig
A baloldal húsz év alatt eljutott a nokiás doboztól a nokiás dobozig – jelentette ki a Fidelitas fővárosi elnöke kedden, budapesti sajtótájékoztatóján. Renge Zsolt emlékeztetett: a Demszky-korszak egyik legnagyobb "balos botránya a nokiás dobozokban csúsztatott kenőpénzek ügye" volt.Láng Zsolt: 1848-ban a függetlenségünkért harcoltunk, ma a szuverenitásunk megőrzése a feladat
Amíg 176 éve, az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc idején a függetlenségünkért kellett harcolnunk, ma a szuverenitásunk megőrzése lett a feladat – jelentette ki a Fidesz budapesti elnöke a pártszervezet csütörtöki, a Pilvax közben megrendezett ünnepségén. Láng Zsolt elmondta: az Európai Unió ugyanis nem azonos mércével mér és szembefordul akár saját alapelveivel is, annak érdekében, hogy megfeleljen a nemzetközi balliberális elvárásoknak.Mikor fejezi be Karácsony a budapestiek hülyére vételét? – Renge Zsolt a Grundban
A Grund legfrissebb adásában Hoppál Hunor vendége Renge Zsolt, a budapesti Fidelitas elnöke volt. A műsorban az utóbbi időszak fővárosi balhéiról esett szó, amelyekből nagy merítés állt rendelkezésünkre. Miután a Lánchíd felújításának megbízási díja 5 milliárd forinttal nőtt a Tarlós István idején meghatározott összeghez képest, az áremelkedés talán értelmet nyert a projektet megkárosító, milliárdos mértékű számlagyárügy fénytörésében. Az A-Híd és Vig Mór körül kialakult sikkasztásgyanús botrány nyomán kirajzolódik a teljes nemzetközi baloldali hálózat is. Ám ha mindez még nem elég, a BKK vezérigazgatója a héten a pulykákhoz hasonlította a közösségi közlekedés használóit a járatritkítás kapcsán. De vajon egyáltalán miért gondolkodott a tömegközlekedés menetrendjének megnyirbálásában a magát zöldnek valló főpolgármester? Hová tűnt a Tarlós István által átadott 200 milliárd forintos többlet a Főváros kasszájából? Mikor fejezi be a budapestiek hülyének nézését Karácsony Gergely és sleppje? És hogyan készül a budapesti Fidelitas az előttünk álló politikai- és kampányidőszakra? Ezeket a kérdéseket is érintettük a legutóbbi Grundban.Lemondásra szólította fel a Fidelitas a rasszista bűncselekmény miatt elítélt jobbikost
Mandátuma visszaadására és a közéletből távozásra szólította a Fidelitas újpesti szervezete Szabó Balázst, a Jobbik újpesti önkormányzati képviselőjét. Portálunk írta meg, hogy rasszista bűncselekmény miatt két év, végrehajtásában öt évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték az összellenzéki színekben induló újpesti önkormányzati képviselőt és két társát elsőfokon. A bírósági döntés szerint az ismert radikális politikus és két társa Budapestre látogató tunéziai turistákat vert össze.Fidelitas: Az ellenzék továbbra sem képes érdemi politizálásra
Ozsváth Kálmán újpesti önkormányzati képviselő, az újpesti Fidelitas ügyvezető alelnöke szerint az ellenzék továbbra sem képes érdemi politizálásra, csak "erőszakosan és bohóckodással" tudja felhívni magára a figyelmet. Ozsváth Kálmán - aki Renge Zsolt önkormányzati képviselővel, a IV. kerületi Fidelitas elnökével közösen sajtótájékoztatót is tartott csütörtökön - az ifjúsági szervezet MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy Varju László, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője kedden megpróbált bemenni a Miniszterelnökség épületének a Gundel étterem által üzemeltetett menzájára ebédet venni.Ebédet vitt egy újpesti menzáról Varjú Lászlónak a helyi Fidelitas
Ebédet vitt egy újpesti menzáról Varjú Lászlónak a helyi Fidelitas a IV. kerületi DK irodájába azért, "hogy ne kelljen a képviselőnek a Várban, vagy a Rózsadombon ebédért kuncsorognia". Ozsváth Kálmán, az Újpesti Fidelitas ügyvezető alelnöke elmondta, felszólították Varju Lászlót, hogy hagyja abba a színészkedést és ne hozzon többé szégyent az újpesti polgárokra. Renge Zsolt, az Újpesti Fidelitas alelnöke kifejtette, álságos Gyurcsány Ferenc pártjának felháborodása, hiszen Varju Lászlóék olcsóbban étkeznek a Parlament menzáján, mint a miniszterelnök és munkatársai a Karmelita kolostorban. Varju Lászlót portálunk a videó elkészítése után érte el telefonon, a képviselő reagált is a reggeli akcióra.Ajánljuk még