révkomárom
Áder János a klímaváltozásról tartott előadást a révkomáromi gimnáziumban
A vízválságtól a fenntartható fejlődésig címmel tartott előadást pénteken Áder János a révkomáromi Selye János Gimnázium diákjainak a Föld napján az intézmény fenntarthatósági témahetének programsorozatában. A köztársasági elnök a rendezvénysorozatot a Kék Bolygó Alapítványon keresztül támogatja évek óta, többször előadást is tartott rajta, idén pedig az esemény fővédnökeként lépett színpadra.Magyar-szlovák együttműködés keretében újítják fel a komáromi erődöket
Újabb észak-magyarországi történelmi emlékhelyek felújítását indították el. Félmilliárd forintot meghaladó Interreg pályázati támogatásból fejlesztik a komáromi erődrendszer magyarországi és szlovákiai épületeit, a projekt befejezésének tervezett időpontja 2023.Bekérették a szlovák külügybe a pozsonyi magyar nagykövetet
Bekérették a szlovák külügyminisztériumba Magyarország pozsonyi nagykövetét csütörtökön, hogy adjon magyarázatot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai révkomáromi látogatására – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.Matovič: Magyarország és Szlovákia a járvány idején is tud a nemzeteiket összekötő hidat építeni
Magyarország és Szlovákia megmutatta, hogy a világjárvány idején is tud a nemzeteiket összekötő hidakat építeni – jelentette ki Igor Matovič szlovák miniszterelnök a szlovákiai Révkomáromot Komárommal összekötő új Duna-híd (Monostori híd) ünnepélyes átadásán, csütörtökön.Szijjártó Péter: A gyorsvasút a következő legfontosabb szlovák-magyar közlekedési projekt
Az új és legfontosabb közlekedési projekt Magyarország és Szlovákia között a Budapestet Pozsonyon keresztül Varsóval összekötő gyorsvasút – mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, a komáromi híd átadása előtt, újságíróknak a helyszínen.Orbán Viktor: Európa ma Közép-Európában épül
Európa ma Közép-Európában épül, a magyarok, a szlovákok, a csehek és a lengyelek építik – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön, az új komáromi Duna-híd (Monostori híd) átadásán.Potápi: Csak úgy maradunk meg magyarnak, ha egymásnak vetjük a hátunkat, mi, magyarok, szlovákok, lengyelek és csehek
Csak azok a nemzetek maradnak meg, állnak ellen a történelem viharainak, amelyek képesek önállóságukat és szabadságukat megőrizni – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki Révkomáromban, ahol beszédet mondott a nemzeti ünnep alkalmából tartott rendezvényen.Aláírták a szándéknyilatkozatot az egységes felvidéki magyar érdekképviselet létrehozásáról
Szándéknyilatkozatot írtak alá az egységes felvidéki magyar érdekképviselet létrehozásáról a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most-Híd párt és az Összefogás mozgalom vezetői Révkomáromban, csütörtökön. Az új, egyesített magyar párt létrehozásáról két héttel korábban született meg a megegyezés a három politikai csoportosulás között.Ajánljuk még