Pesti Srácok

Aláírták a szándéknyilatkozatot az egységes felvidéki magyar érdekképviselet létrehozásáról

Aláírták a szándéknyilatkozatot az egységes felvidéki magyar érdekképviselet létrehozásáról

Szándéknyilatkozatot írtak alá az egységes felvidéki magyar érdekképviselet létrehozásáról a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most-Híd párt és az Összefogás mozgalom vezetői Révkomáromban, csütörtökön. Az új, egyesített magyar párt létrehozásáról két héttel korábban született meg a megegyezés a három politikai csoportosulás között.

A révkomáromi Tiszti Pavilonban aláírt dokumentum a "Viribus Unitis/Egyesült Erővel – Komáromi nyilatkozat" nevet kapta. Annak aláírói egyebek mellett leszögezik: tudatosítják, hogy a felvidéki magyar közösség jövője, jogainak bővítése és az általuk lakott régiók fejlődése csak erős magyar érdekképviselettel és társadalmi összefogással biztosítható. Ennek alapján pedig kijelentik: "egy, de sokszínű politikai nézeteket magában foglaló pártként veszünk részt a soron következő választásokon". A dokumentumban hangsúlyozzák azt is, hogy a helyi magyarságra a "Szlovák Köztársaság államalkotó közösségeként, egyben a magyar nemzet részeként" tekintenek.

Forró Krisztián, az MKP elnöke, aki örömtelinek mondta, hogy a dokumentum aláírására Szent István ünnepén került sor, a szándéknyilatkozat aláírásának ünnepélyes aktusát követő sajtótájékoztatón az egység megteremtése irányába tett "következő fontos lépésnek" nevezte a nyilatkozatot, amely a három részt vevő párt felelősségteljességét mutatja. Forró Krisztián hangsúlyozta: az egységes politikai képviselet csak eszköz, mert a cél a felvidéki magyarok fejlődésének és gyarapodásának biztosítása. Az egységes magyar párt voltaképpeni létrehozását megelőző technikai részletekről, illetve az ideológiai kérdésekről a három párt által jelölt szakértőkből álló két munkacsoport folytat majd egyeztetést. Ezzel kapcsolatban az MKP elnöke azt mondta: ezen az úton kompromisszumokat kell majd kötni, de kompromisszumok nélkül nincs egység. Hozzátette: az egység minden felvidéki magyar felelőssége, és ezért kéri a közösség minden tagját, hogy csatlakozzanak ehhez az elképzeléshez.

Solymos László, a Most-Híd elnöke az új párt megalakulásához vezető folyamatról azt mondta: nehéz út elején állnak. Rámutatott: az egység kialakítása során szükség lesz kompromisszumokra, de ez az út nem az eddigi értékek feladásáról szól, hiszen a szlovákiai magyar társadalomnak sokszínűsége adja erejét.

PestiSracok facebook image

Mózes Szabolcs, az Összefogás mozgalom elnöke a nyilatkozatot nagyon komoly vállalásnak minősítette, és leszögezte: nem fogják engedni, hogy ez a próbálkozás sikertelen legyen.

Forrás: MTI; Fotó: Máthé Zoltán/MTI

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.