riport
A közös ellenzéki jelöltállítás csődje Csepelen
A Gulyás Márton neve által fémjelzett Közös Ország Mozgalom nem először, és vélhetően nem is utoljára szervezett kampányrendezvényt az ellenzéki pártok és szimpatizánsaik számára, azon célból, hogy a koordinált jelöltállítást népszerűsítsék. Így történt ez a szerdai napon is, a Csepeli Munkásotthonban, ahol össze is gyűltek és egymás mellett felsorakoztak a Jobbik, az MSZP-Párbeszéd, az Együtt és a Momentum helyi jelöltjei, és persze a vélelmezett szavazók is. A rendezvénysorozat alapvető célja egy teljes körű ellenzéki összefogás megvalósítása lett volna, de a közel kétórás, a személyeskedő vitáktól sem mentes “politikai műsor” nagyon jó lakmuszpapírnak bizonyult abban az értelemben, hogy egyértelműen megmutatta, hogy milyen messze is állnak még az illuzórikus együttműködéstől. Végül kiderült, hogy Csepelen is jobban utálják egymást az ellenzéki jelöltek, mint a Fideszt. Ajánljuk még
Megölték az embert, aki csak beszélgetett –Charlie Kirk halálára
FBI vs. trollok – Most megint higgyük el, hogy magányos merénylő volt?
Pénteken bejelentették, hogy elfogták Charlie Kirk gyilkosát. Egy magányos merénylőt, akinek nem voltak társai, nem voltak megbízói és önmagát adta fel. Az FBI, mint tudjuk sosem hazudik, és az amerikai szervek teljesen megbízhatóak. Vigyázat, önálló vélemény következik. Az utolsó védvonalainkat támadják
Ezért lehet utálni Amerikát!
Néha jó felnőni. Különösen akkor, ha abban a buborékban élt vagy él az ember fiatalkorában, ahol azzal etetik: Amerika „a lehetőségek földje.” Pedig valójában csak a fogyasztás szülőhazája.