riporterek határok nélkül
Kovács Zoltán: Nem a kormány, hanem a bíróságok döntik el, hogy mi tekinthető rémhírnek
A Soros György álcivil politikai szervezeteinek ha nem is egyetlen, de mindenképp egyik koronakövének mondható Riporterek Határok Nélkül teljes információs rendőrállam kialakításával kapcsolatos parádézása ékes bizonyítéka a valóságtól való teljes elrugaszkodottságnak. A „civil szervezet” azért aggódik, sőt talán még retteg is, mert szerintük a koronavírus-törvény által bevezetett rémhírterjesztésre vonatkozó büntetőjogi szankció esetében valójában a magyar kormány döntheti el önkényesen, hogy egy sajtócikk igaz-e vagy sem, tehát, hogy büntetendő-e. Ez természetesen köszönő viszonyban sincs a valósággal. Ez továbbra is a független bíróságok feladata, a kormány pedig a bírósági ügyek eldöntésébe semmilyen szinten nem avatkozik bele – írta csütörtökön közzétett Facebook-bejegyzésében Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár.Hisztizik Soros szervezete, miután Kovács Zoltán helyretette az osztrák médiát
Hisztériázni kezdett a Soros Györgyhöz köthető Riporterek Határok Nélkül nevű újságírószervezet, akik most azért vették elő hazánkat, illetve játszották ki az antiszemita-kártyát, mert a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára a Twitteren helyreigazította az osztrák ORF1 csatornát, miután egy műsorban torzítani próbálták a magyar média helyzetét.Zsarolja az Európai Bizottságot Soros újságíró-hálózata – Eszközökben nem válogatva próbálják megakadályozni Trócsányi biztosi kinevezését
A Riporterek Határok Nélkül szervezet – amely egyébként nem más, mint Soros György újságíró-hálózata – felszólította az Európai Parlamentet, hogy akadályozza meg a szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős biztosi posztra jelölt Trócsányi László kinevezését – írja a V4NA nemzetközi hírügynökségre hivatkozva az Origo. A V4-ek hírügynöksége is úgy értékelte az akciót, mint Soros és a bevándorláspárti erők újabb, Magyarország elleni támadását. Mint írják, az Európai Parlamentet is össztűz alá vették, és a leendő Bizottságnak is hadat üzentek.Soros-szervezet rangsorolta a magyar sajtószabadságot - szerintük Peru és Izrael szintjén állunk
A Riporterek Határok Nélkül elnevezésű Soros-szervezet ismét lejjebb sorolta Magyarországot az általuk készített sajtószabadsági ranglétrán. A 2019-es évben már csak a 87. helyet érte el hazánk; ezzel egyúttal azt is állítják, hogy médiaviszonyaink Peru (85.), Sierra Leone (86.), Izrael (88.), Bissau-Guinea (89.) és Szerbia (90.) szintjén állnak.Nőtt az újságírók elleni gyilkosságok száma a világon
Hatvanhárom kommunikációs szakembert öltek meg 2018-ban a világon, nyolc százalékkal többet, mint tavaly - áll a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-jogvédő szervezet kedden közzétett éves jelentésében, amelyben a sajtószabadság romlásáról számolt be.Ajánljuk még














