rippel ferenc
Rippel Ferenc a Küzdőtérben: Imádjuk a magyarságot, nagyon jó itthon lenni, hazai közönség előtt fellépni!
Bár a Rippel fivérek világhírű duót alkotnak évtizedek óta, mégsem költöztek külföldre, mint azt a legtöbb magyar artistacsalád tette korábban. S hogy mi késztette őket arra, hogy itthon maradjanak? Egyebek mellett erről is kérdeztük Rippel Ferencet, aki a Küzdőtérben arról is beszélt, milyen út vezetett ahhoz, hogy a Rippel Brothers neve ismert és elismert legyen a szakmában. Megtudtuk, hogy a testvérek 1989-ben kezdték első artistaszezonjukat, amit megelőzött gyerekkorukban tíz év versenyszintű atlétika, szertorna, birkózás, majd kilencévnyi tanulás az artistaképzőben. De fontos volt a családi indíttatás abban, hogy ezt az utat választották; ebben látták jövőjüket, hogy lesz munkájuk, miközben azt csinálják, amit szeretnek. Rippel Ferenc a Küzdőtérben úgy fogalmazott: a cirkusz iránti szeretet benne volt a vérükben, hiszen szüleik is a cirkusz világában éltek és dolgoztak. A duó tagjai elképesztő erőnlétben vannak még mindig, rendszeresen fellépnek a hazai közönség előtt, a testvérek azonban a szervezésből is kiveszik részüket, miközben saját akadémián képzik az "utánpótlást". Az artistaképzés ugyanis egészen gyerekkortól kezdődik, Feri és Viktor is már négyéves koruktól szertornáztak. Rippel Ferenc a Küzdőtér legújabb adásában arról is beszélt, hogy miért fontos a fegyelem és a bizalom a produkció sikeréhez. Természetesen még rengeteg érdekes gondolatot osztott meg velünk. Nézzétek a vele készített beszélgetést a videóra kattintva! Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.