robbantás
Váratlan fordulat: az USA robbanthatta fel az Északi Áramlatot
Seymour Hersh, többszörösen díjazott – köztük Pulitzer-díjjal is kitüntetett – amerikai oknyomozó újságíró friss cikkében leírta kormányzati forrásokra hivatkozva, hogy hogyan robbantotta fel Amerika az Északi Áramlat 2 vezetéket. A cikkben részletesen leírja, hogy az Egyesült Államok kormánya a CIA-vel karöltve hogyan tervezte meg a vezeték felrobbantását, hogyan robbantották fel azt, valamint hogyan próbálták meg kezelni a robbantás utóhatását.Pokolgép robbant egy templomban a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén
Legalább hatan meghaltak és tizenöten megsebesültek, amikor házi készítésű pokolgép robbant a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén található Észak-Kivu tartomány egyik templomában vasárnap. A hadsereg iszlamista terroristákat tett felelőssé a merényletért.2022-es német rekord! – Idén törték fel a legtöbb bankautomatát Németországban
Egy belügyi jelentés szerint Németországban idén eddig mintegy 450 bankautomatát robbantottak fel, ami rekordnak számít az ilyen bűncselekmények történetében – írja vasárnapi számában a Die Welt, a tizenhat német szövetségi tartomány belügyminisztereinek pénteken, Münchenben véget ért értekezletére hivatkozva.Halálos áldozattal járó robbantásos merényleteket követtek el Izraelben (Videóval frissítve)
Két helyszínen robbantásos merényletet követtek el Jeruzsálem környékén szerda reggel, egy áldozat életét vesztette, hárman életveszélyesen, legkevesebb tizenöten kevésbé súlyosan megsebesültek – jelentette a katonai rádió.Áram nélkül maradt tízmillió ukrán a legutóbbi orosz támadás miatt
Részletes helyzetképet közölt az ukrajnai áramhelyzetről a varsói központú Keleti Tanulmányok Központja (OSW), miután november 15-én kedden – a lengyelországi rakétabecsapódás napján – Oroszország az eddigi legnagyobb rakétatámadását hajtotta végre az ukrán infrastruktúra ellen.Azonosítatlan hajók jártak az Északi Áramlat-gázvezetékeknél a robbanás előtt
Bár a hivatalos források, így a svéd, dán sajtószolgálatok még mindig nem adtak pontos választ arra, hogy mi okozhatta az Északi Áramlat-vezetékeknél történt robbanást, úgy tűnik, mégis közelebb juthatunk az igazság kiderítéséhez. A Wired magazin megkeresett ugyanis egy amerikai magáncéget, amely műholdas adatokat elemezve két „sötét” hajót látott felbukkanni a robbanás közelében. A SpaceKnow szerint a robbanás több négyzetkilométeres körzetében a szabotázst megelőző hetekben 25 hajó haladt át. Ezek közül 23-nál működött az automatikus azonosítórendszer, vagyis az AIS transzpondere, kettőn pedig nem.A tudósok megállapították: nem magától robbant fel az Északi Áramlat
Több méter mély krátereket tártak fel az Északi Áramlat–1 megsérült részénél a gázvezetéket üzemeltető társaság szerdai közleménye szerint. A svájci Zugban bejegyzett Nord Stream AG tájékoztatása szerint befejezték az Északi Áramlat–1 szivárgása miatt indított adatgyűjtést a Balti-tenger Svédország kizárólagos gazdasági övezetéhez tartozó részén.Moszkva brit haditengerészeket vádol az Északi Áramlat elleni szabotázsakcióval
Az orosz védelmi minisztérium szombaton a brit haditengerészet egyik egységének képviselőit vádolta meg az Északi Áramlat-földgázvezetékek ellen elkövetett robbantással. A tárca bizonyítékokat nem tett közzé állítása alátámasztására.Kuleba orosz telefonbetyároknak elismerte Ukrajna felelősségét a krími és a belgorodi robbantások miatt
Elismerte Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter két orosz telefonbetyárnak, hogy Ukrajna áll az oroszországi Belgorod megyében és a 2014-ben Oroszország által elcsatolt Krímben elkövetett támadások mögött.Ajánljuk még

















