robert fico
Varsóban győzködik egymást Merkellel a V4-es államok miniszterelnökei
A visegrádi országok már a második csúcstalálkozójukat tartják a Brexitről döntő, június 23-i brit népszavazás óta. A vendéglátó a V4 soros elnökségét július 1. óta betöltő Lengyelország, és a varsói csúcson a négy tagország miniszterelnökei mellett ezúttal a német kancellár is részt vesz; az öt kormányfő közös sajtótájékoztatót tartott.Malina Hedvig-ügy – Szlovákia tíz éves szégyene
Kereken tíz éve húzódik a 2006-ban megvert diáklány, Malina Hedvig ügye, és valószínűleg nagyon kevesen tudják követni, hogy mi történhetett valójában. A HN Online szlovák hírportál interjút közölt Roman Kvasnicával, az áldozat ügyvédjével, aki elmondta, hogy rengeteg információ és dezinformáció látott napvilágot, így érthető, ha alig érti valaki az ügy lényegét. Felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy védence a miniszterelnök és a belügyminiszter nyilvános megszólalásaival irányba állított állami szervekkel volt kénytelen szembeszállni.Szivárványos zászló miatt balhézik Fico
Szlovákia budapesti nagykövetsége a júliusi Pride rendezvény támogatásaként egy szivárványos zászlót helyezett ki a külképviselet épületére. Fico óriási balhét csapott, és éles pengeváltásra került sor a szlovák kormányfő és pozsonyi külügyminisztérium között a budapesti nagykövetségen kihelyezett zászló miatt.Fico: Szlovákia és Magyarország kapcsolata sosem volt ennyire jó, mint most
Szlovákia és Magyarország kapcsolata a történelem során sosem volt ennyire jó, mint most - jelentette ki szerdán Robert Fico szlovák miniszterelnök Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésének szünetében, a múlt héten kezdődött szlovák uniós elnökség prioritásairól tartott vitát követő sajtótájékoztatóján.Ajánljuk még

















