román nagykövet
Szabó Tímea a magyarellenes kirohanásaival belopta magát a román nagykövet szívébe
Portálunk is beszámolt róla, hogy Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke az Országgyűlés április 20-i ülésén kifogásolta, hogy a magyar kormány a járványhelyzet idején egészségügyi maszkokat szállít a határon túli magyaroknak. Felszólalását azonban tapssal nyomták el a kormánypárti képviselők. A budapesti román nagykövet ezt követően egy Whatsapp-csoportban azt írta a többi, Budapesten szolgáló nagykövetnek, hogy Szabó Tímeát fenyegetések és inzultusok sora érte, ezért a maga részéről levélben vállalt szolidaritást a Párbeszéd társelnökével, kifejezve reményét, hogy "sértetlen maradt" az őt ért inzultusok után. Erről az esetről nyilatkozott Bogdan Aurescu román külügyminiszter, aki azt állította, hogy a budapesti román nagykövet nem kapott erre utasítást Bukarestből, személyes kezdeményezésből vállalt szolidaritást a magyar ellenzéki politikussal. Ajánljuk még
Pócs János a Polbeatben: az MSZP-s maffia a Tisza Pártban él tovább
"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák. Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette. Álljunk ki közösen a migrációs paktum ellen! - Polbeat a Püski könyvesboltban