románia
A nemzeti identitás is legyen alapvető emberi jog - A Kárpát-medencei kisebbségvédelem új dimenziókat nyithat a nemzetközi jogban
Szükség van az identitáshoz való, ezen belül is a nemzeti identitáshoz való jog elismerésére, ma e globális kiszolgáltatottságban láthatóan nem elegendő az emberi méltósághoz való jog, illetőleg az egyenlőség elismerése - fogalmazott portálunknak Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, aki a nemrégiben megjelent Kárpát-medencei kisebbségvédelmi kalauz második, Romániát górcső alá vevő kötete kapcsán beszélt arról, hogy a kisebbségek helyzetének vizsgálata új szempontokra mutat rá az alapvető emberi jogok tekintetében is. A kötetet jegyző Markó Attila jogász, kisebbségjogi szakértő a sajtótájékoztatón többek közt arról beszélt, Románia arról híres, hogy minden minisztere valamilyen reformot akar végrehajtani, ami miatt egymást érik az átszervezések a közigazgatás minden területén. Mint kiemelte, a kisebbségi parlamenti munka ennek köszönhetően évtizedek óta jelentős részben azzal telik, hogy folyamatosan figyelni kell, nehogy az egyes törvénymódosításokkal sérüljenek, szűküljenek a magyar közösség jogai.Egy autó nekiütközött a bukaresti orosz nagykövetség kerítésének – A hatóságok nem zárják ki a szándékosságot
Szerdán reggel Bukarestben egy személygépkocsi letért az útról és nekiütközött az orosz nagykövetség épülete kerítésének. A jármű kigyulladt, a sofőr a helyszínen meghalt – adta hírül szerdán a román média, amely szerint a hatóságok nem zárják ki a szándékosság lehetőségét.Lemondott a román kormánykoalícióban részt vevő PNL éléről Florin Cîțu pártelnök
Lemondott a román kormánykoalícióban részt vevő Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéről Florin Citu szombaton, miután a pártvezetés túlnyomó többsége őt hibáztatta a párt népszerűségének hanyatlásáért és távozását követelte.Román jogállam: nem probléma magyar településnévtáblák rongálása a bíróság szerint
A Marosvásárhelyi Táblabíróság megszüntette az eljárást a székelyföldi települések egész sorának a magyar nevét festékszóróval befeketítő férfi ellen – közölte hétfőn a Székelyhon.ro portál.Elveszítette volt román államfői előjogait Traian Băsescu, miután kiderült, hogy a Securitate besúgója volt
Kilakoltatják állami protokollvillájából Traian Băsescu volt román államfőt, akiről a múlt héten állapította meg jogerősen a legfelsőbb bíróság, hogy egyetemi hallgatóként együttműködött az egykori kommunista titkosszolgálattal, a Securitatéval – közölte hétfőn a Mediafax hírügynökség.Jogerős: besúgó volt Traian Băsescu, az egykori román államelnök
A román legfelsőbb bíróság szerdai ítéletében jogerősen megállapította, hogy Traian Băsescu volt román államelnök, jelenlegi európai parlamenti képviselő együttműködött az egykori kommunista titkosszolgálattal, a hírhedt Securitatéval.Moldova máris megtelt, nem képes több menekült befogadására
Moldova nem képes már több, a háború elől menekülő ukrán állampolgárt befogadni és ellátni, miután a 2,6 millió lakosú országban napok óta több mint százezer menekült tartózkodik – közölte csütörtökön a román G4Media.ro hírportál Dumitru Udreának, a chisinaui kormány főtitkárának egyik rádióinterjúját idézve.Kelemen Hunor: a választás tétje, hogy az a kormány folytassa munkáját, amelynek fontos az erdélyi magyarok ügye
A Romániában hétfőn elkezdődött népszámlálás és az április 3-ai magyarországi parlamenti választások kihívásait említette március 15-ei üzenetében Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Románia miniszterelnök-helyettese.Ajánljuk még

















