romaügy
Járóka Lívia a PS-nek: Brüsszel csak a magyarokat büntetné, mások felett szemet huny
Felháborító a brüsszeli kettős mérce és az, hogy állandóan Magyarországot akarják büntetni, szankcionálni – jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak Járóka Lívia, a Fidesz és a KDNP európai parlamenti képviselője. A politikus hangsúlyozta: miközben Svédországban menetelhetnek a nácik - a megkötés mindössze annyi, hogy a zsinagógákat el kell kerülniük -, aközben az Európai Unió Sargentinivel az élen minket, magyarokat vádol antiszemitizmussal, rasszizmussal, pedig 2010-ben az Orbán-kormány második intézkedése volt a Magyar Gárda betiltása. Járóka Líviával az unió új, készülő romaintegrációs stratégiájáról is beszélgettünk; az EP-képviselő szerint a magyar modell példamutató és az alapja lehet a végleges stratégiának. „A romák munkanélküliségének a felszámolása kiemelten fontos, mert egy állásnélkülinek élete végéig 72 millió forintnyi szociális segélyt fizet ki az állam, ezzel szemben 22 millió forintból adófizetővé lehet tenni egy roma fiatalt” - ismertette Járóka Lívia. Éhes szörnnyé vált Brüsszel, amit folyamatosan etetni kell - PS-Interjú Forgács Istvánnal
Sejtként beépültek Brüsszelbe és az uniós rendszerbe azok a nemzetközi civil szervezetek és politikai influencerek, akik pénzért azon dolgoznak, hogy bizonyos országokat, így Magyarországot is, a magyar kormányt is folyamatosan kritizálják, és bizonyos ügyekben egyoldalú információkkal lássák el az uniót - jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Forgács István, hazánk egyik legjobb cigányügyi szakértője. Judith Sargentinit is ők sarkallják arra a munkára, amit végez - tette hozzá. "Sajnálatos, de egyes kérdésekben Brüsszel mára egy olyan szörnnyé nőtte ki magát, amit folyamatosan etetni kell. Ez azt jelenti, hogy Brüsszel reggel felkel, ránéz Közép-Európára és megkérdi: na, történt ma már valami jogállamsértő, vagy annak tűnő? Történt? Hamm, remek hír, akkor most jól laktam délig, máris jobban érzem magam. Ugyanez délben. Karikatúra, de egyes helyzetekben ennek tűnik Brüsszel, ez az Európai Unió jelenlegi politikai közege velünk szemben. A Brüsszelt kiszolgáló körnek folyamatosan etetnie kell ezt a szörnyet, amivé az unió egyes témakörökben és egyes országok vonatkozásában vált" - mondta Forgács István. Elárulta, rendpárti oktatásra van szükség Magyarországon, és elege van abból, hogy a liberális narratíva foglyul ejt kérdéseket, a liberálisok határozzák meg, miről beszélhetünk, hogy mi lehet része a közbeszédnek. "Nem marad jövőnk, ha a liberális hiszti miatt nem állunk bele a cigányügybe" - Interjú Forgács Istvánnal
Ha az Orbán-kormány mer politikailag inkorrekt lenni migránsügyben, akkor miért nem áll bele keményen a cigányügybe, miért finomkodik még mindig, cigányügyben miért félünk a jogvédőktől, az Európai Bizottságtól és a külföldi kritikáktól? - tette fel a kérdést a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Forgács István romaügyi szakértő. A szakember szerint elég a finomkodásból és a liberálisok, jogvédők hisztijét is figyelmen kívül kell hagyni, mert ha a kormány az egészségügy és az oktatás reformja után nem fordul rá végre a cigányügyre, akkor néhány évtized múlva nem lesz nyugdíj sem Magyarországon. "A többségi társadalom érdeke is, hogy a cigánysággal történjen valami, különben a többségi társadalomnak nem marad jövője" - szögezte le Forgács István. Szerinte a cigány integrációban a 0 és 30 év közötti korosztályt kell kijelölni elsődleges célcsoportnak, rájuk kell fókuszálni, és oda kell csatornázni fennálló források 70-80 százalékát. "Magyarország lakosságának ma 9-10 százaléka cigány, de a cigányság aránya a 10 év alatti korosztályban ennek akár duplája, az öt év alatti korosztályban pedig 23-25 százalék is lehet. Meg kellene ezt érteni végre, szembe kellene nézni azzal, hogy mindez milyen megoldandó feladatokat jelenthet majd a következő 15-20 esztendőben" - ismertette a romaügyi szakértő. Forgács Istvánnal a megoldásokról, kormányzati teendőkről és a cigányság felzárkóztatásának öt kulcskomponenséről is beszéltünk, mint ahogy interjúnkból az is kiderül, évi 25 millió forintból új irányba lehetne fordítani a magyar romaügyet.