roszatom
Kiss Rajmund a PS-nek: Svájc egyre jobban belefolyik az orosz–ukrán háborúba (Videó!)
Ukrajna jövője a NATO-ban van – jelentette ki Jens Stoltenberg, a nyugati katonai szövetség vezetője csütörtökön, amikor először látogatott az országba Oroszország 14 hónappal ezelőtti inváziója óta. Kárpátalja katonai kormányzója, Viktor Mikita arról számolt be, hogy ellenállási mozgalmat szerveznek a területen. Ukrajnában Kárpátalján kerül sor először ilyen fegyveres képzésre. Svájc pedig bejelentette, hogy felveszi a Wagner katonai magánvállalat-csoportot és a RIA hírügynökséget az orosz szankciókkal sújtott szervezetek listájára. A legfrissebb külpolitikai témákat Kiss Rajmund, az MCC Diplomáciai Műhelyvezetője elemezte portálunknak. Részletek a videóban!Szijjártó Péter: megállapodás született a paksi kivitelezési és finanszírozási szerződés módosításáról
Megszületett a megegyezés Oroszországgal a paksi bővítés kivitelezési és finanszírozási szerződésének módosításáról annak érdekében, hogy lehetővé váljon az atomerőmű-beruházás folytatása és mielőbbi átadása – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Moszkvában. A Roszatomot vezető Alekszej Lihacsovval folytatott tárgyalást követően Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború és az arra adott válaszok nem könnyítették meg a paksi bővítés előrehaladását.Szijjártó: hazugság, hogy a kormány elállna az együttműködéstől az orosz Roszatommal
Hazugság, hogy a kormány elállna az orosz Roszatommal való együttműködéstől a paksi bővítésben; a francia Framatome szerepének növelése az irányítástechnikai rendszer szállítására vonatkozik, miután német konzorciumi partnere, a Siemens Energy politikai okok miatt még nem kapott exportengedélyt – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Brüsszelben.Szijjártó Péter: határozottan fel kell lépni a nukleáris energiát érintő szankciók ellen
Határozottan fel kell lépni azért, hogy az európai uniós szankciók semmilyen módon ne érintsék az orosz atomenergetikai szektort, ez ugyanis Magyarország alapvető nemzeti érdekeit sértené, ráadásul a globális nukleáris biztonságot is fenyegetné – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Budapesten.Szijjártó Péter: Nem hagyjuk, hogy a német kormány megakadályozza a paksi bővítést
A német kormány megpróbálja ellehetetleníteni a paksi bővítést, amire Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úgy reagált: felháborító a német kormány törekvése, ám Magyarország ezt nem fogja hagyni. A nemzeti energiamix összeállítása nemzeti hatáskör, az energiabiztonságunk kérdése pedig nemzeti ügy – szögezte le a tárcavezető. Szijjártó Péter hozzátette: az Európai Bizottság nem akadályozza a paksi atomerőmű bővítését, erre ráadásul semmifajta európai jogalap nincs, nem tiltott a nukleáris együttműködés Oroszországgal.Az atomenergia európai jövője, avagy kinek az érdekét szolgálja az EU? – Interjú Toldi Ottóval (PS-videó!)
Feje tetejére állt a világ: a korábbi harcos nyugati zöld politika helyett egyre nagyobb teret nyer az atomenergia elfogadottsága. Belgium meghosszabbítaná több atomerőművének az üzemidejét, az Európai Unió szankcionálná az orosz Roszatomot, a lengyelek pedig kétes hírnévnek örvendő amerikai céggel együttműködve építenének saját erőművet. Ezekről a témákról beszélgettünk Toldi Ottóval, az MCC Klímapolitikai Intézetének kutatásvezetőjével.Itt van, miért kellett új útvonalon keresztül szállítani Paksra a friss nukleáris fűtőanyagot
Teljesen új útvonalon érkezett meg Paksra az újabb fűtőanyag-szállítmány, amire azért volt szükség, mivel az Ukrajnán keresztüli vasúti, valamint a Közép-Európa északi felén keresztüli légi szállítás ellehetetlenült.Szijjártó: vannak szereplők Európában, amelyek még brüsszelebbek akarnak lenni Brüsszelnél
Vannak országok és hatóságok Európában, amelyek még brüsszelebbek akarnak lenni Brüsszelnél, ilyen a német exportügynökség is, amely még nem hagyta jóvá az új paksi blokkok irányítástechnikájának kivitelét – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, az oroszországi Szocsiban.Szijjártó Péter megérkezett az Atomexpóra, ismét tárgyalóasztalhoz ül a Roszatom vezetőségével
A külgazdasági és külügyminiszter megérkezett Szocsiba, az Atomexpo és a nukleáris ipar egyik legfontosabb találkozójára. Szavai szerint nem véletlen, hogy egy hét alatt már másodjára ülnek tárgyalóasztalhoz a Roszatom vezetőségével.Ajánljuk még

















