rtl klub
Az Ügy - Felmosták a padlót az RTL Klub gyártó cégével a bíróságon (Videó!)
Több éven át tartó harc után két emblematikus polgári perben is a konzervatív értékek diadalmaskodtak – ami valljuk be, sajnos egyáltalán nem szokványos. Mindkét ügy emblematikus társadalmi kérdéseket feszeget, tesz a mérlegre. A bíróságok döntése így fontos iránymutatás, mérföldkő lehet a hazai joggyakorlatban. Téglássy Imrét még nyolc évvel ezelőtt támadta és alázta meg egy homoszexuális férfi a Pride–on, ahol az életvédő több társával együtt csendben, vallásos tartalmú képekkel a kézben fejezte ki nemtetszését az LMBTQ-felvonulás ellen és a konzervatív értékek, a biológiai nemiség és család szentsége mellett. Reményi János az RTL Klub milliárdos bevételű gyártó cégével, a Mi kis falunk című sorozat készítőivel szállt szembe. János a Pajkaszeget megtestesítő élő falu lakója és a sorozat nagy ellenzője, mert mint mondja, az megalázza a vidéki embereket és azokat az értékeket, amelyek számára kiemelten fontosak. Ezért amikor az engedélye nélkül felvették és a filmben szerepeltették, véleménye szerint az egész falu előtt hiteltelenítették. Mindkét ügyben a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője, Gaudi–Nagy Tamás járt el.Jogsértő volt az RTL-es A család az család hirdetés korai sugárzása
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság jogsértőnek találta, hogy az RTL Klub este kilenc előtt sugározta A család az család című hirdetést. Az indoklás szerint a gyerekek számára nehezen értelmezhető, hogy az azonos nemű párokat összefüggésbe hozzák a gyerekneveléssel.Az RTL "bravúros nyomozással" kiderítette, hogy nem az Anonymus fenyegette meg Gémesit
"Döbbenetes" dolgok történnek Gémesi Györggyel, Gödöllő polgármesterével, legutóbb maga az Anonymus fenyegette meg egy levélben, amiről néhány órán belül végül kiderült, hogy mégsem Anonymus küldte, és nem is politikai indíttatásból, de legalább az érdeklődés középpontjába kerülhetett vele és sajnálhatta ország-világ, milyen kegyetlen dolgokat él át. Gémesit ugyanis nem először (nem) fenyegették meg. A polgármester szavai szerint „Nem elég, hogy lehallgattak, feltörték a lakásomat, mocskolódó, hazug filmeket készítettek rólam, és terjesztik a Fidesz médiában, most megfenyegettek.” Méghozzá azzal, ha nem mond le, akkor ország-világ elé tárják egy-két kellemetlen titkát. (Tehát van neki...?) A Facebookon közzétett bejegyzés szinte azonnal szárnyalni kezdett a balliberális médiában, de tiszavirág-életűnek bizonyult a "Sajnáljuk Gémesi Györgyöt" fedőnevű idei kampány, mivel említett Gémesi György kedden délután már kénytelen-kelletlen ugyan, de elismerte, hogy "jelenlegi információi szerint nincs politikai indíttatása a zsarolásnak." A vérciki helyzetből persze mégiscsak megpróbálták kimenteni, képzeljék, az RTL alig egy nap leforgása alatt kinyomozta, hogy egy fideszes troll küldte a levelet. És ez még nem minden.Pesti Galeri – A lejtőn nincs megállás: Lady Dömperrel kíván boldog új évet az RTL Klub (Videó!)
Gulyás Márton Szecsődi Karival kívánt boldog karácsonyt, de a lejtőn nincs megállás: az RTL szilveszteri műsorában Lady Dömper lesz a sztárvendég, aki az ócska politikai provokációnak felülve csúszós ereszcsatornákkal kíván boldog új évet minden magyarnak. Ezzel és az RTL érzékenyítésével foglalkozott hosszan az év utolsó furkóklubjában a Pesti Galeri, ahol Szarvas Szilveszter, Szabó Gergő, Bokor Gábor, Szalai Szilárd és a vendég, Neszt Miklós mondták meg a tutit. Hol van az abnormalitás vége? – tette fel a kérdést az adásban Szarvas Szilveszter. Nézze meg a konklúziót és a Pesti Galeri teljes szerdai adását!Mészároslőrincezéssel küzd a függetlenobjektív szakmaiságért az RTL Klub új hírportálja
A saját nemi életét véletlenül a Facebookon élőző nő, némi Konyhafőnök, koronavírus, halálos közlekedési baleset, a 17 éves gimnazista fiú halála... Adhatunk még esetleg egy kis Mészáros Lőrincet? Kettő lett, maradhat? Nagyjából így szállt be a magyar online hírpiacra az RTL Klub, amely láthatóan a bevált sablont követi, bulvárhírekkel meg a celebvilággal vadássza le az olvasót, és ezek közé ékeli be a propagandát.Miniszterelnök-jelölti kabaré – Dobrev Márki-Zaynak: fáradjon be velem a rendőrségre
Az előválasztás okozta stresszt sem bírja Márki-Zay Péter, ezért is lenne alkalmatlan Dobrev Klára szerint az ország vezetésére – többek között ez derült ki a miniszterelnök-jelölti előválasztás második vitájában. Az RTL Klubon tartott talkshow során Márki-Zay Péter nekifutásból talpalt bele választási szövetségesébe, amikor megerősítette, hogy szerinte a DK SMS-üzenetekben fenyegetőzik. Dobrev Klára erre úgy reagált: másnap menjenek be akkor együtt a rendőrségre, és hogy különben sem áll másból ellenfele programja, mint Stop, Dobrev!.Oltári balhé az RTL Klubnál: kiderült, hogy ellopták az Oltári csajok alapjául szolgáló regényt! (Videó!)
Lopott sztoriból forgatta az RTL az Oltári csajokat, de az eredeti regény bátor írónője szembeszállt a médiaóriással és leplezte le a német hátterű szennycsatorna kleptomániáját. Az RTL valószínűleg már bánja, hogy nem próbálták meg békés úton rendezni a nyilvánvaló jogsértés miatt kialakult konfliktust, az Oltári csajok sorozat producere, Kalamár Tamás és társai ellen ugyanis vádat emeltek. A kereskedelmi csatornával való gigászi küzdelméről Az Ügy szombati adásából pikáns részletekre is fény derült.A korhatár-besorolás megsértése miatt eljárás indul az RTL és a TV2 szolgáltatói ellen
A korhatár-besorolással kapcsolatos rendelkezések megsértése miatt eljárást indít a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa az RTL és a TV2 szolgáltatói ellen. A hatóság több bejelentés ügyében is eljárt, többek között lapunk egyik cikkével kapcsolatban is.Varga Judit: a fake news-hálózat működésbe lépett
Kedd délelőtt egy áldozatsegítéssel foglalkozó szakmai konferencián tartottam előadást. Alig léptem le a pulpitusról, máris mikrofon, kamera, azonban kérdés helyett egy jól felépített nemzetközi hisztériakeltés újabb fejezete következett, egy olyan témában, amelyről korábban már mindent elmondtam, amit jogszabályi keretek között el lehet mondani, sőt a belügyminiszter hétfőn részletes tájékoztatást nyújtott a Nemzetbiztonsági Bizottságnak – idézte fel a keddi eseményeket közösségi oldalán Varga Judit, aki a balliberális fake news-hálózat működési mechanizmusára is rámutatott.Ajánljuk még

















