rumble
Újra lecsap a YouTube erkölcsrendészete: öt év munkáját dobták kukába magyarázat és figyelmeztetés nélkül
Megvizsgáltuk a tartalmadat, és megállapítottuk, hogy az súlyosan vagy ismétlődően megsértette a következőt: gyűlöletkeltésre vonatkozó irányelv – írja a YouTube videómegosztó szombaton reggel küldött e-mailjében, hozzátéve, hogy emiatt az öt éve zavartalanul működő csatornámat eltávolították. Érdekes módon ez rögvest azután történt, hogy egy kommentelőnek válaszoltam a sértegetéseire, aki feltehetően bosszúból jelentette az oldalt. A magyarázat, hogy melyik videóban voltam/voltunk gyűlöletkeltők, természetesen most sem derült ki, ahogyan a figyelmeztetés is elmaradt. Az esélytelenek nyugalmával fellebeztem a döntés ellen, de miután a számos alkalommal letiltott PestiSrácok.hu újságírója vagyok, nem sok reményt látok arra, hogy valaha is visszakapom a csatornám. Úgyhogy irány a Rumble.Ha csak siránkozik és nem tör ki a bezártságból a nemzeti oldal, egyenként vadássza le a médiumainkat a liberális cenzúra (Karanténvlog)
Immár három és fél éve kezdődött a Karanténvlog pályafutása, bő két éve pedig a YouTube-on is rajta vagyunk. A videómegosztón töltött teljes időszak a folyamatos fejlődésről, és egyben az állandó túlélési harcról szólt a vlog életében, amely az utóbbi napokban csúcsosodott ki, amikor egymás után két videónkat is törölték. Az illegális migráció és a muszlim hódítás veszélyeit taglaló anyagunk néhány óra elteltével, gyűlöletkeltés címszóval került törlésre, közben ennyi idő alatt is több ezren nézték meg a videót a YouTube-on. A Google nyilvános videómegosztója ugyanis hiába nyíltan és elkötelezetten liberális, éppen a saját elveivel megy szembe, amikor minden, a sajátjával ellenkező véleményt tilt, töröl és földbe döngöl. Jól tudjuk, hogy milyen aljas módszerekkel, fittyet hányva a józan észre törölték a PestiSrácok.hu YouTube-csatornáját 60 ezer feliratkozóval, és azt is tudjuk, hogy számos jobboldali, a nemzeti oldalhoz tartozó vlogger és influenszer jár hasonló cipőben. De akkor miért vagyunk még mindig az ő csatornájukon, miért pitizünk, hogy túléljük, miért mi alkalmazkodunk az ő szabályaikhoz? Hiszen tudnánk mi saját platformot is létrehozni, ahol valóban szólásszabadság lenne és nem a diktatórikus hajlamait kéjesen gyakorló baloldal döntene arról, hogy mit mondhatunk és mit nem. A kérdés nem új, válaszok azonban még nincsenek meg.Legalja emberek – és a megoldás ellenük
Igen, azok. De csak azért, mert ennél erősebb szavakat a címben, vagy az ún. „lead”-ben, azaz a bevezető részben nem ajánlott használni. (Feltéve, ha azt akarjuk, hogy a cikk a Facebookon is terjedni tudjon.)A cenzúra legyőzhető!
Évek óta panaszkodunk itt, a jobboldalon a cenzúrára. És teljes joggal tesszük. A diktatúrázó, folyton sajtószabadságot temető baloldal semmit sem változott. Ugyanúgy hallgattatnak el ma is, ahogy tették a kommunizmus idején, a szovjet tankok erejével a hátuk mögött. Ma nem szovjet tankok állnak mögöttük, hanem technológiai óriáscégek. Pontosabban nem ezek a cégek állnak a politikai cenzorok mögött, hanem ők maguk lettek a cenzorok.Ajánljuk még












