sájer mária
Magyar Péter nagy erőkkel tör utat a politikai húsosfazékhoz, és anyósjelöltje, S. Marika lesz a merőkanál
Magyar Péter jót akart, csak rossz emberek vették körül – mentegetik majd hívei később a baloldal legújabb messiását, akinek közéleti berobbanásában kódolva van egy irdatlan nagy taknyolás. Ezt már csak onnan is sejthetjük, hogy családja szétzilálása után Magyar Péternek az egyik legfőbb bizalmasa az élettársának az anyukája, azaz az anyósjelölt – nevezzük elkövetői nevén csak S. Máriának. S. Mária ugyanis többrendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen, társtettesként elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt ült pár évecskét a böriben korábban. De, persze már szabadlábon követi mindenhová Magyar Pétert. Segíti, ahol csak tudja, ez a jótét lélek.Magyar Péter anyósa azt hitte, elhiszik neki, hogy nincs jövedelme
Munkanélküli, nincs is jövedelme – ezzel a szöveggel próbált mentegetőzni a nyomozás során Magyar Péter bizalmasa, S. Mária, miután a rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb csalássorozatában. Az egész országot behálózó, milliárdokat kaszáló piramisjátékot egy komoly bűnszervezet működtette, amelynek ténykedését S. Mária is segítette.Egy ügyvéd is segítette Magyar Péter bizalmasa és társai csalássorozatát
Még egy ügyvédet is bevont a bűnös ügyletekbe Magyar Péter bizalmasa, aki az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb csalássorozatának volt a résztvevője – derül ki az ügyben indult eljárás irataiból a Magyar Nemzet szerint. A jogász a milliárdos piramisjáték utolsó hónapjaiban nyújtott segítséget a megszámlálhatatlan károsultat átverő bűnbandának.Négyszázmilliót nyert a lottón a milliárdos piramisjáték haszonélvezője, akinek Magyar Péterékhez is köze van
Néhány hónappal az elfogása előtt még százmillióért vásárolt szelvényeket, majd megütötte a főnyereményt F. Attila, aki annak a milliárdos csalássorozatnak volt a fő haszonélvezője, ami miatt Magyar Péter jobbkezét, S. Máriát is több év börtönre ítélte a bíróság.Külföldre akartak szökni Magyar Péter bizalmasának vádlott-társai
Külföldre próbált menekülni a hatóságok elől annak a csalásból milliárdokat összeszedő bandának több tagja is, amely egy országos piramisjátékot épített fel a 2010-es években.Csak semmi korrupció – Így hálózzák be a Tisza pártot az ország egyik legnagyobb csalássorozatának a résztvevői
Néhány héttel ezelőtt robbant a hír, hogy a magát korrupcióellenes harcosként bemutató, a közélet megtisztulását hirdető Magyar Péter egyik legközvetlenebb bizalmasáról, gazdasági vezetőjéről, S. Máriáról kiderült, hogy egy 1200 embert megkárosító csalás sorozatban való részvételéért több év szabadságvesztésre ítélte a bíróság - emlékeztet cikkében a Magyar Nemzet.Börtönviselt "anyósa" ajánlhatta fel a Tisza pártot Magyar Péternek és vele a bűnöző Deák Boldizsárt is
Az utóbbi évtizedek legnagyobb piramisjáték-botrányának szervezői és haszonélvezői töltik meg Magyar Péter pártját. Egyre több bizonyíték áll rendelkezésre, hogy Magyar Pétert a sok milliárdos csalássorozat vádlottjai kötötték össze a kamupárttal, amely fedőszerve lehet az 1200 embert megkárosító, 7 milliárd forintot eltüntető csalássorozatnak. Sájer Mária volt az, aki felajánlotta vejének, Magyar Péternek a volt kommunista ügynök, szintén bűnöző Deák Boldizsár által alapított Tisza pártot, annak pénzügyi lehetőségeivel együtt. Az eltűnt hétmilliárdot a mai napig keresik a hatóságok. Úgy tűnik, megvan, hol kell keresni – írja az Origo.Metropol: az utóbbi évtizedek legnagyobb piramisjáték-botrányának szereplőivel is találkozhatunk Magyar Péter körül
Amint a Metropol több cikkben megírta, az utóbbi évtizedek legnagyobb piramisjáték-botrányának szervezői és haszonélvezői a mai napig ott vannak a Tisza pártban és környékén. Egyre több bizonyíték áll rendelkezésre, hogy Magyar Pétert a sok milliárdos csalássorozat vádlottjai kötötték össze a kamupárttal, amelyik fedőszerve lehet az 1200 embert megkárosító, 7 milliárd forintot eltüntető csalássorozatnak.A lebukás után is vert még át embereket Magyar Péter jobbkeze
Összeomlóban volt a piramisjáték-hálózat, a bűnbanda vezetője már le volt tartóztatva, S. Mária ennek ellenére tovább folytatta a zavaros ügyleteket és több sértettet is rábeszélt a „befektetésekre” – többek között ez is kiderül a milliárdos csalási ügy bírósági irataiból. Magyar Péter bizalmasa éveket ült emiatt börtönben, csak nemrég szabadult.Ajánljuk még