Pesti Srácok

Magyar Péter nagy erőkkel tör utat a politikai húsosfazékhoz, és anyósjelöltje, S. Marika lesz a merőkanál

null

Magyar Péter jót akart, csak rossz emberek vették körül – mentegetik majd hívei később a baloldal legújabb messiását, akinek közéleti berobbanásában kódolva van egy irdatlan nagy taknyolás. Ezt már csak onnan is sejthetjük, hogy családja szétzilálása után Magyar Péternek az egyik legfőbb bizalmasa az élettársának az anyukája, azaz az anyósjelölt – nevezzük elkövetői nevén csak S. Máriának. S. Mária ugyanis többrendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen, társtettesként elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt ült pár évecskét a böriben korábban. De, persze már szabadlábon követi mindenhová Magyar Pétert. Segíti, ahol csak tudja, ez a jótét lélek.

Hogy ebből nem lett óriási felháborodás a Magyar Péter-fanok között, kitűnik, hogy Magyar Péter anyósjelöltje nem is lóg ki a követők tömegéből. Ebből viszont arra aggasztó következtetni, kik is, milyenek is Magyar Péter támogatói.

Magyar Péter anyósjelöltjének és legfőbb bizalmasának a története a 2010-es évekre nyúlik vissza, amikor egy, a celebvilágban is jól ismert nagykátai ikerpár, F. Attila és testvére, illetve az általuk létrehozott banda megszámlálhatatlan embert vert át egy piramisjátékban, köztük ismert embereket és alvilági figurákat is. Az ikerpár által irányított szervezet közel nyolcmilliárd forintot szedett össze jó befektetést ígérve, de alig 1,5 milliárd került elő a pénzből. Na, hát ennek a bűnbandának volt tagja S. Mária, aki négy évet kapott a csalássorozatban való részvételben. Érdekes részletet közölt az üggyel kapcsolatban a Magyar Nemzet, aki a jobb érthetőség kedvéért előcitálta F. Attila utolsó szó jogán elhangzott monológját, amelyben lényegében saját magát is áldozatnak vallotta. Mint fogalmazott,

PestiSracok facebook image

A férfi szerint csak egy hiba volt az egész, nem milliárdos csalássorozat. Ehhez képest F. Attiláról úgy nyilatkozott a perben az egykori barátnője, hogy volt idő, mikor egy senki volt, de aztán a piramisjátékkal minden megváltozott.

– vallott a nő. F. Attila ezek után mondta bele a bíró arcába, hogy ő és a családja is csak vesztesei voltak a lehetőségnek. Ahogyan nyilvánvalóan Magyar Péter anyósjelöltje, S. Mária is. Aki most bizalmas ötleteket sugdos a reménybeli veje fülébe, hiszen a politikai húsosfazékhoz készül hozzáférni. S. Mária lesz a merőkanál.

Vezetőkép: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.