piramisjáték
Mondjon le maga! – mondta az újságírónak a korrupciós ügy miatt kérdőre vont román miniszterelnök
Kiderült, hogy a román miniszterelnöknek köze van az utóbbi évek legnagyobb romániai korrupciós botrányához (erős a verseny, de ez a mostani tényleg viszi a pálmát). Eddig a Telex szerkesztőségén kívül senki nem lepődne meg az eseten, az azonban, ahogyan Marcel Ciolacu az őt kérdőre vonó újságíróknak válaszolt még a legelborultabb bezzegromániázót is állva hagyta.Ezt már mi sem hisszük el: állítólag havi ezer euróra lenyúlta az embereit Magyar Péter
Nem tudjuk eldönteni, hogy az alábbi hírt mi teszi igazán szürreálissá, az, hogy Magyar Péter állítólag megsarcolta az általa agyhalottnak tartott EP képviselőinek a fizetését, vagy az, hogy azok berágtak a sértegetésen és megtagadták a fizetést. Nézzük a brüsszeli piramisjáték újabb fejezetét.Kétmilliárdos kártérítésre kötelezték Magyar Péter jobbkezének bűntársát
Kétmilliárd-háromszázötvenmillió forint – ekkora kártérítést kellene fizetnie a bíróság döntése alapján F. Attilának, akinek a bűnszervezete csaknem 1200 embert vert át. Ez az a piramisjáték-hálózat, aminek a kiépítésében részt vett S. Mária, Magyar Péter bizalmasa is – írja a Magyar Nemzet.Menczer Tamás: Magyar Péter nem több egy szélhámosnál
"Magyar Péter egy szélhámos, és engedje meg, hogy az egészről átfogóan beszéljek. Itt egy piramisjátékról van szó, és a tetején van egy porszívóügynök, aki egy szélhámos. Miről is van szó? Magyar Péter anyósa, barátnőjének az anyja négy évet csücsült a börtönben, mert több mint ezer embert átvertek, lenyúltak és megloptak, és 7 milliárd forint a mai napig hiányzik" – közölte Menczer Tamás.Menczer Tamás: Magyar Péter nem több egy szélhámosnál, ahogy a környezete is szélhámosokból, csalókból áll (VIDEÓ)
Egy piramisjáték résztvevői adták át a Tisza pártot Magyar Péternek – hívta fel a figyelmet Menczer Tamás a Hír TV-ben. A Fidesz kommunikációs vezetője kiemelte: „ez egy piramisjáték-párt, egy szélhámossal a tetején, aki ugyanazt csinálja, mint az anyósa a támogatóival, átveri és lenyúlja őket.”Magyar Péter nagy erőkkel tör utat a politikai húsosfazékhoz, és anyósjelöltje, S. Marika lesz a merőkanál
Magyar Péter jót akart, csak rossz emberek vették körül – mentegetik majd hívei később a baloldal legújabb messiását, akinek közéleti berobbanásában kódolva van egy irdatlan nagy taknyolás. Ezt már csak onnan is sejthetjük, hogy családja szétzilálása után Magyar Péternek az egyik legfőbb bizalmasa az élettársának az anyukája, azaz az anyósjelölt – nevezzük elkövetői nevén csak S. Máriának. S. Mária ugyanis többrendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen, társtettesként elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt ült pár évecskét a böriben korábban. De, persze már szabadlábon követi mindenhová Magyar Pétert. Segíti, ahol csak tudja, ez a jótét lélek.Magyar úgy tagadja a piramisjáték-királlyal való kapcsolatát, hogy az mindenütt mellette van
A valóságtagadás baloldali műfaj, ezért egy kicsit ismét csalatkozunk Magyar Péter narratívájában, miszerint ő a "csalódott" jobboldalt képviselné. De ezen ne is akadjunk fenn, valószínűleg neki is kellemetlen a piramisjáték-botrányba keveredett Deák Boldizsár társasága, így érthető, hogy azt állítja, hogy nincs vele kapcsolata. Azonban lényegesen könnyítene azon, hogy higgyünk neki, ha Deák nem lenne folyamatosan a háta mögött, akár egy hűséges kiskutya.Egy ügyvéd is segítette Magyar Péter bizalmasa és társai csalássorozatát
Még egy ügyvédet is bevont a bűnös ügyletekbe Magyar Péter bizalmasa, aki az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb csalássorozatának volt a résztvevője – derül ki az ügyben indult eljárás irataiból a Magyar Nemzet szerint. A jogász a milliárdos piramisjáték utolsó hónapjaiban nyújtott segítséget a megszámlálhatatlan károsultat átverő bűnbandának.Négyszázmilliót nyert a lottón a milliárdos piramisjáték haszonélvezője, akinek Magyar Péterékhez is köze van
Néhány hónappal az elfogása előtt még százmillióért vásárolt szelvényeket, majd megütötte a főnyereményt F. Attila, aki annak a milliárdos csalássorozatnak volt a fő haszonélvezője, ami miatt Magyar Péter jobbkezét, S. Máriát is több év börtönre ítélte a bíróság.Ajánljuk még