A lebukás után is vert még át embereket Magyar Péter jobbkeze

Összeomlóban volt a piramisjáték-hálózat, a bűnbanda vezetője már le volt tartóztatva, S. Mária ennek ellenére tovább folytatta a zavaros ügyleteket és több sértettet is rábeszélt a „befektetésekre” – többek között ez is kiderül a milliárdos csalási ügy bírósági irataiból. Magyar Péter bizalmasa éveket ült emiatt börtönben, csak nemrég szabadult.
Minden a legnagyobb rendben
– ezzel a szöveggel nyugtatta az elmúlt évek egyik legnagyobb csalási botrányának sértettjeit Magyar Péter bizalmasa és a legszűkebb stábjának tagja azután, hogy a bűnbanda vezetőjét már letartóztatták. Erről az ügyben indult eljárásban több tanú is beszélt. Az iratokban az is fellelhető, hogy S. Mária az egyik károsultat azzal vezette meg a piramisjáték összeomlása előtt, hogy ő maga is befektetett az üzletbe, így nem kell aggódnia. Egy másik sértett pedig arról beszélt, hogy a csalási ügy főkolomposának letartóztatása után a nő volt az, „aki az ügyletek tovább folytatásában aktív módon működött közre”. Volt persze olyan személy is, akit nem sikerült csőbe húzni, miután az illető jogi képviselője nemcsak a csalás, hanem a pénzmosás gyanújára is figyelmeztette ügyfelét.
Alvilági embereket is átvertek

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu