sárgamellényes tüntetések
Csata után az egyik vidéki sárgamellényes tüntetés helyszínére merészkedett Macron
Emmanuel Macron francia elnök kedden felkereste az üzemanyagadó emelése ellen tüntetők által felgyújtott dél-franciaországi prefektúrát, ahol szigorú büntetést ígért az elkövetőknek. A francia elnök napok óta nem szólalt meg nyilvánosan az országos méretű tiltakozó hullám közepette, amely helyenként erőszakba és Párizsban évtizedek óta nem látott zavargásokba torkollott.Magával ránthatja Európát a francia katasztrófa - vélekedik a Visegrad Post főszerkesztője
Hetek óta tartanak a tüntetések, melyek egyre inkább lázadássá változtak Franciaországban. Az 1968-as diáklázadás óta ez a legkomolyabb utcai zavargás, amelynek okait még a világlátott újságírók, politikusok sem látják át teljesen. Jelenleg a helyzet úgy áll, hogy Macronék próbálnak időt nyerni különböző ígéretek belengetésével; igaz, már régen nemcsak az árak és adók mértéke miatt dühös a nép, hanem az ötödik köztársaságtól és annak teljes elitjétől szeretne végleg megszabadulni.Macron meghátrál
Édouard Philippe francia miniszterelnök kedden be fogja jelenteni az üzemanyagadó emelésének befagyasztását, engedve a sárgamellényes mozgalom követelésének - jelezték kormányzati források az AFP francia hírügynökségnek.A sárgamellényesek egyelőre nem tárgyalnak a Macron-rezsimmel
Az üzemanyagadó emelése ellen tiltakozó sárgamellényesek magát mérsékeltnek mondó csoportja, amely megoldást sürgetett a kormány részéről a tiltakozások megfékezésére, "biztonsági okokból" lemondta a miniszterelnöki hivatalban keddre tervezett egyeztetést. Eközben Emmanuel Macron államfő hétfő este minisztereivel egyeztetett a héten bejelentendő intézkedésekről a szociális elégedetlenség enyhítésére.Több, mint hárommillió eurós anyagi kár Párizsban
Anne Hidalgo, Párizs főpolgármester 3 és 4 millió euró közé becsülte hétfőn az üzemanyagadó emelése ellen tiltakozó sárgamellényesek hétvégi megmozdulását kísérő zavargások okozta anyagi károkat. A prefektúra szerint a mintegy háromezer dühöngő ember 249 helyen gyújtott tüzet Párizs belvárosában; 119 gépjármű, 130 kültéri felszerelés (pad, megállótartozék, lámpa) és hat épület gyulladt ki.Szakértő: Az elmúlt fél évben láthatóvá vált Macron tapasztalatlansága
Az elmúlt fél évben, amikor válságot kellett kezelni, láthatóvá vált Emmanuel Macron francia államfő tapasztalathiánya - mondta Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő az M1 csatornán hétfőn.A közvélemény legnagyobb része nem Macron, hanem a tüntetők mellett áll
Már hetek óta tartanak a tüntetések, melyek egyre inkább zavargásokká váltak Párizsban és egész Franciaországban. Az eredetileg a benzin árának emelése miatt demonstráló, úgynevezett sárgamellényesek akciója mellett most már egyre többen mutatják ki nyíltan ellenszenvüket a tökéletes inkompetenciát mutató Emmanuel Macronnal szemben, és mennek ki az utcára. Hiába akarja kizárólag a szélsőjobboldalra fogni a káoszt az országát egyáltalán nem ismerő és lenéző köztársasági elnök, ez sokkal többről szól, mint néhány neonáci tobzódásáról. De nehezen is értelmezheti a helyzetet az, aki a karibi fekete legények iránt több érdeklődést mutat, mint Franciaország jövőjéért. A sárga mellényesek akciója már átszövi az egész országot, Macron tehetetlen, egy beszédre sem volt képes, amivel megnyugtathatná a közvéleményt; az általa összehívott válságtanácskozás is csupán maszatolás volt, ezt pedig a tüntetők is érzik, akik átlátnak a kormány egyszerű kommunikációs fogásain.Franciaországban a középosztály elégedetlensége okozza a tüntetéseket
Franciaországban a középosztály egyre rosszabbul él, elégedetlen, csalódott a politikusokban, ez az oka a demonstrációknak - mondta Szűcs Anita, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.A francia miniszterelnök fogadja a sárgamellényesek képviselőit és a parlamenti pártok vezetőit
Emmanuel Macron francia elnök arra kérte Édouard Philippe miniszterelnököt, hogy fogadja valamennyi parlamenti párt vezetőjét és a tüntetők képviselőit, hogy közösen találjanak kiutat az üzemanyagadó emelése ellen tiltakozó sárgamellényesek megmozdulásait kísérő, egyre erőszakosabb zavargások nyomán kialakult válságból - jelezte vasárnap a francia elnöki hivatal.Ajánljuk még