Pesti Srácok

schrick istván

A DK-val közösen buktatták le magukat a rácalmási "Városvédők" a tiltott kampányfinanszírozás alapos gyanúját felvető ügyben

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2019 október 12.
Nem tudja érdemben cáfolni a leírtakat, ezért kínos magyarázkodásba kezdett a rácalmási baloldal jelölőszervezetének elnöke, Steiner Lajos, miután a PestiSrácok.hu beszámolt arról, hogy a helyi Fidesz tiltott kampányfinanszírozás és választási csalás miatt törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett a Székesfehérvári Törvényszéknél a Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesülettel szemben. Mint azt megírtuk, Schrick István ex-tanácselnököt a helyi Városvédő Egyesület jelöli az önkormányzati választásokon, amely szervezet nem is végezhetne politikai tevékenységet, költségvetésének meghatározó részét pedig az önkormányzattól szerzi, így felmerül a gyanú, hogy a polgármester az önkormányzat pénzéből finanszírozza saját kampányát. Erre a felvetésre reagált Steiner Lajos, az egyesület elnöke, ugyanakkor közleménye ellentmondásban van az egyesület korábbi kommunikációjával, ráadásul gyakorlatilag beismeri a tiltott kampányfinanszírozást. Mint azt portálunk megtudta, nem újdonság a településen az ilyen szerecsenmosdatás: a helyi fideszes jelöltek szerint Rácalmáson a baloldali politikusok által dominált önkormányzat bevett politikai eszköze az ellenfelek megfélemlítése, majd ennek nyilvánosság előtti letagadása.
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.