sebastian kurz
Szíszi szerint Egyiptomból már nem érkeznek Európába migránsok
Egyiptomból két éve nem érkeznek Európába illegális bevándorlók – jelentette ki Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök vasárnap. Az államfői hivatal közlése szerint Szíszi erről Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével és Sebastian Kurzzal, az Európai Unió tanácsának soros elnökségét ebben a félévben betöltő osztrák kancellárral tárgyalt kairói látogatásuk alkalmával.Kurz kancellár Merkel és Juncker mellé állt az uniós határvédelem kérdésében
A német és az osztrák kormány támogatja az Európai Bizottság javaslatait az Európai Unió (EU) külső határának védelméről - jelezte Angela Merkel német és Sebastian Kurz osztrák kancellár a jövő heti EU-csúcsról vasárnap Berlinben folytatott megbeszélésük előtt.Volt bécsi nagykövet: A történtek ellenére folytatódik az együttműködés a Fidesz és az Osztrák Néppárt között
Sebastian Kurz osztrák kancellár dilemma elé került a Sargentini-jelentésről szóló európai parlamenti (EP-) szavazás ügyében, pártja, az Osztrák Néppárt (ÖVP) EP-képviselői pedig éltek szabad mandátumukkal, és Magyarország ellen szavaztak. Ettől függetlenül az Osztrák Néppárt és a Fidesz közötti együttműködés folytatódik - jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára, korábbi bécsi nagykövet a Die Presse című osztrák napilap szombati számában megjelent interjúban."Szégyellje magát, már önt is megvásárolták?" - Saját szavazói estek neki az Orbánt eláruló osztrák kancellárnak
Saját szavazói szedik ízekre Sebastian Kurz osztrák kancellárt Facebook-oldalán, amiért a politikus szembefordult Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és kinyilvánította, kiáll Sargentini mellett és támogatja, hogy uniós eljárást indítsanak Magyarország ellen. Kurz minapi Facebook-videójához már mintegy ötszázan szóltak hozzá, számos magyar is, de az osztrákok sem kímélik a kancellárt. A legtöbben azt kérdezik Kurztól, hogy miért árulta el Orbán Viktort, de sok hozzászóló ír arról is, hogy ezért a lépésért majd Ausztria bünteti meg Sebastian Kurzot a következő választáson. "Báránybőrbe bújt farkas, szégyelld magad" - írta egy osztrák Kurznak. Tegnap Bayer Zsolt publicista sem kímélte Kurzot, akinek nyílt levelet írt.Kurz és pártja megszavazza a Sargentini-jelentést
Sebastian Kurz osztrák kancellár egy hétfő este megjelent interjúban arról beszélt, hogy az osztrák EP-képviselők a 7. cikk szerinti eljárás mellett szavaznak Magyarországgal szemben – írja a Politico-ra hivatkozva az ATV.hu.Kurz is támogatásáról biztosította Webert
Sebastian Kurz osztrák kancellár örömét fejezte ki csütörtökön amiatt, hogy Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP-) frakciójának vezetője, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnökhelyettese versenybe száll a párt úgynevezett csúcsjelölti tisztségéért, hogy ő lehessen az Európai Bizottság következő elnöke. Kurz az EPP bécsi frakcióülésén támogatásáról biztosította Webert, és hangsúlyozta, hogy indulása a posztért fontos, előremutató lépés az erős EPP és az erős Európa érdekében.Most már Európa külső határainak védelméről beszél Juncker
Az Európai Bizottság szeptemberben bemutatja a külső határellenőrzés fokozását célzó, mások mellett Ausztria javaslata alapján készült tervezetét - közölte Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken Bécsben, Sebastian Kurz osztrák kancellárral közösen tartott sajtótájékoztatóján.Ajánljuk még
















