sebastian kurz
Nácizás és rettegés kísérte az új osztrák kormány megalakulását
Megalakult az új osztrák kormány a Néppárt és a Szabadságpárt koalíciójával, amelyet a világ jelenleg legfiatalabb kormányfője, a 31 éves Sebastian Kurz vezet. A baloldali sajtóban az esemény természetesen kiverte a biztosítékot, és egyből beindult a neonácizás és a migránsozás, illetve főállásban rettegnek már Heinz-Christian Strachétől is. A kormány tagjai Alexander Van der Bellen államfő és Strache alkancellár, FPÖ-elnök jelenlétében tették le az esküt hétfőn, az esemény apropóján pedig demonstrációk is zajlottak az osztrák fővárosban.Indul a tüntiszezon Ausztriában – Hétfőn kezdi meg munkáját a konzervatív kormány
Alexander Van der Bellen szövetségi elnök hivatala bejelentette, hogy hétfő 11 órakor tartják meg az új kormány eskütételét. A bejelentésre különböző osztrák nem kormányzati, politikai, társadalmi és civil szervezetek, szövetségek és személyiségek nagy tüntetésre hívtak fel hétfőn a bécsi Heldenplatzon, hogy együtt tiltakozzanak az új kormány felesketése, a "jobboldali fordulat" ellen.A leköszönő osztrák kancellár továbbra is élteti a menekültügyi kvótákat
Hiba lenne feladni a kötelező uniós menekültügyi kvóták elgondolását, a menedékkérők tagországok közötti elosztására szolgáló rendszer felállítása nagy könnyebbséget jelentene Ausztriának - jelentette ki Christian Kern leköszönő osztrák kancellár a brüsszeli EU-csúcstalálkozó pénteki zárónapján.Jól haladnak az ÖVP és az FPÖ közötti koalíciós tárgyalások
Jól haladnak a kozeratív Osztrák Néppárt (ÖVP) és a jobboldali radikális Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) között folyó koalíciós tárgyalások, különösen a biztonsági és védelmi kérdésekben sikerült már számos ügyben egyezségre jutni - közölte Heinz-Christian Strache, az FPÖ vezetője pénteken Bécsben„Kurz egy őszinte ember” – A migránssimogatók rémálma valósággá válhat: megkezdődtek a koalíciós tárgyalások Ausztriában
Az FPÖ vezetője Sebastian Kurzhoz hasonlóan pozitív hangnemben beszélt a koalíciós tárgyalásokról – írja a 888, a Kronen Zeitungra hivatkozva.Die Welt: Orbán Viktor, vagy Sebastian Kurz lesz Közép-Európa vezetője
A Die Welt című konzervatív német lap Orbán Viktor kormányfő október 23-i ünnepi beszédével kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal.Kurz: "Ausztria kiérdemelte a gyors kormányalakítást"
Az október 15-i parlamenti választáson győztes Osztrák Néppárt (ÖVP) a radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) kezd koalíciós tárgyalásokat - jelentette be a konzervatívokat vezető Sebastian Kurz kedden Bécsben. A 31 éves kancellárjelölt azzal indokolta döntését, hogy a két párt politikájában sok a tartalmi átfedés, és mindketten a gyökeres változás hívei. "Ausztria kiérdemelte a gyors kormányalakítást" - hangsúlyozta a leköszönő kormányban külügyminiszteri tisztséget betöltő Kurz.A szabadságpárttal kezd koalíciós tárgyalásokat a győztes Osztrák Néppárt
A választásokon győztes Osztrák Néppárt (ÖVP) a radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) kezd koalíciós tárgyalásokat - jelentette be a konzervatívokat vezető Sebastian Kurz kedden Bécsben. Az ÖVP és az FPÖ szeretné zéróra csökkenteni az illegális bevándorlást, kevésbé vonzóvá tenné az osztrák jóléti rendszert a gazdasági bevándorlók számára.Ajánljuk még

















