segélyszállítmány
Katasztrófa és összetartozás – Az Ügy a földrengés sújtotta Horvátországban járt (előzetes videó)
Két hete folyamatosan, egymást követik a kisebb-nagyobb földrengések Horvátország déli részén. December 28-án hétfőn érte az első rengés a Zágrábtól ötven kilométerre fekvő Petrinját és környékét, majd másnap egy 6,4 erősségű romba döntötte két város, Petrinja és Sziszek egy részét. Az utórengések, esetenként 4-es, 5-ös erősségűek azóta is tartanak. A katasztrófában heten veszítették életüket, köztük egy tizenkét éves gyermek. Hatvanketten megsérültek, százával dőltek össze, rongálódtak meg épületek. Magyarország azonnal a szomszéd ország segítségére sietett, tábori ágyakat, konténerházakat nyújtottunk a bajbajutottaknak, és több segélyszervezet is gyűjtést indított, folyamatos segélyszállítmányokkal segít. A PestiTV stábja annak köszönhetően forgathatott a katasztrófa sújtotta városokban, hogy elkísérte a Katolikus Karitászt egy 6,5 millió forint értékű adománnyal. Horvátországi teljes riportunkat szombaton este 20:30-kor láthatják a PestiTV Az Ügy című műsorában.Magyarország hat raklapnyi segélyszállítmányt küld a horvátországi földrengés károsultjainak
Hat raklapnyi segélyszállítmányt indított a magyar katasztrófavédelem Horvátországba a földrengés okozta helyzet kezelésére – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A keddi, 6,3-as erősségű földrengés után Horvátország az Európai Unióhoz fordult segítségért. Sátrakat, világítóeszközöket, összecsukható ágyakat és hálózsákokat kértek a tagállamoktól.Élelmezési segéllyel támogatja a Hungary Helps Program az éhínséggel sújtott keresztény közösségeket
Az ötvenkétmillió forint összértékű magyar támogatásnak köszönhetően a helyi egyházak tartós élelemmel tudják ellátni az élelmiszerválságoknak leginkább kitett híveiket. A Hungary Helps Program alapelve, hogy a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, nem a bajt idehozni.Megérkezett New Yorkba a járvány elleni orosz segélyszállítmány
Megérkezett szerda este New Yorkba az az orosz teherrepülőgép, amely maszkokat és egyéb orvosi felszereléseket vitt segítségül az amerikai világvárosba a koronavírus-járvány elleni harchoz – adta hírül az orosz ENSZ-képviselet. Morgan Ortagus amerikai külügyi szóvivő nem sokkal később közleményben tudatta, hogy a szállítmányt az Egyesült Államok nem segélyként kapta, hanem megvásárolta Oroszországtól.Ajánljuk még