segítségnyújtás elmulasztása
Elfogták a villamosmegállóban késelő banda tagjait
A Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnapi közleménye szerint elfogták annak a bandának a tagjait, akik szombaton, egy IX. kerületi villamosmegállóban megkéseltek egy férfit.Őrizetbe vették az iváncsai gázolás feltételezett elkövetőjét
Őrizetbe vettek egy 23 éves férfit, aki a gyanú szerint szombaton, Iváncsán elgázolt egy kerékpárost, majd megállás nélkül elhajtott – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.Gyereket gázoló és cserbenhagyó autóst fogtak a rendőrök
Egy szécsényi férfit gyanúsítanak azzal, hogy elgázolt, majd sorsára hagyott egy kisgyermeket. A gázolás szeptember 8-án, a délutáni órákban, Endrefalva belterületén, a Rákóczi úton történt; a férfi autójával elsodort egy autóbusz takarásából az úttestre lépő gyermeket – írta honlapján a rendőrség.Elrendelték a Viking Sigyn mögött haladó hajó kapitányának bűnügyi felügyeletét
Elrendelte a bíróság a Hableánnyal ütköző Viking Sigyn szállodahajó mögött haladó Viking Idun hajó kapitányának bűnügyi felügyeletét – közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön.Segítségnyújtás nélkül ment tovább a sofőr, miután elütött két embert Kiskunmajsán
Két gyalogost ütöttek el egy úttestről lesodródó személygépkocsival Kiskunmajsán, szerda hajnalban. A baleset következtében az egyik gyalogos, egy 29 éves férfi a helyszínen meghalt, egy 26 éves nő pedig megsérült – tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.Elítélték az Üllői úton rendőrök halálát okozó, ittasan vezető sofőrt
Három év nyolc hónap börtönre ítélte szerdán a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság a három esztendeje ittasan két rendőr halálát okozó sofőrt, aki az Üllői úton okozott balesetet. A harminchat éves férfit az ügyészi indítvánnyal megegyezően halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette és négy rendbeli veszélyhelyzetet előidéző személy által elkövetett segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt marasztalták el, mivel a vétkes sofőr a karambol után elhagyta a helyszínt – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t a Fővárosi Főügyészség vezetője.Ajánljuk még