semmelweis egyetem
Elhúzódó covid-beteg gyermekek számára nyit ambulanciát a Semmelweis Egyetem
Az elhúzódó koronavírus-betegség, másik nevén post-covid akár hónapokon keresztül kellemetlen panaszokkal járhat, kezelése pedig a tünetek változatossága miatt rendkívül körülményes. Egyre több gyermeket érint a koronavírus-fertőzés, valamint a felgyógyulás utáni post-covid szindróma, ami hat-nyolc héttel, vagy akár hosszú hónapokkal is kitolhatja a végső felépülés időtartamát. A Semmelweis Egyetem honlapján azt írták, az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika covid-ambulanciáján ezentúl azokat a gyerekeket várják, akiknél fennmaradtak a jelentősen romló, makacs tünetek.Klinikaigazgató: sokkal nagyobb lett az intenzív osztályok terheltsége
Ahogy több lett a koronavírus-fertőzött, sokkal nagyobb lett az intenzív osztályok terheltsége – hangsúlyozta Gál János, a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikájának igazgatója az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.Merkely Béla a Plebejus Polbeatben: Ha jól halad az oltás, májusra lecsenghet a járvány – Négy pont, amivel megelőztük a világ nagy részét (videó)
Valóban a tűréshatára szélére érkezett az egészségügy a harmadik hullám miatt? - kérdeztük a Plebejus Polbeatben Merkely Béla professzort, a Semmelweis Egyetem rektorát, aki azt felelte: valóban nagyon nehéz a helyzet, de összeomlástól nem kell tartani, mert az orvosok és ápolók be vannak oltva és mindenki teszi a dolgát. A most fertőző brit mutáns valóban nagyon agresszíven terjed, de nem veszélyesebb a korábbiaknál, s ha a magyarok fegyelmezettek maradnak, ismét fogunk tudni nyaralni, hiszen a számítások szerint és az oltásnak köszönhetően május közepére lecsenghet ez a hullám, ami jó eséllyel az utolsó lesz – mondta el Merkely professzor Stefka István és Huth Gergely kérdéseire válaszolva. Pontokba szedve elmagyarázta azt is, Magyarország miért áll jól a koronavírus elleni védekezésben, s kifejtette, milyen tapasztalatai vannak a Szputnyik vakcinával, amit ő és édesapja is megkapott. A védekezés egyik kulcsembere azt is hozzátette: azt támogatja, hogy változzon az eljárásrend és a második oltásokra félretett vakcinákat is adják be az embereknek, hiszen már egy adag oltóanyag is 85 százalékos védettséget adhat, a kórházba kerüléstől és a haláltól pedig már önmagában is nagy bizonyossággal megvéd. Merkely üzent a "tízmillió virológusnak és oltásszakértőnek is": ne próbáljunk okosabbnak lenni, hiszen a felfutó fertőzések idején a legfontosabb, hogy bármelyik vakcinát mihamarabb megkapjuk.Tíz magyar fejlesztésű lélegeztetőgépet kapott a Semmelweis Egyetem
Átadták az új generációs, hazai fejlesztésű lélegeztetőgép első tíz prototípusát a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikájának, amely az ország legnagyobb lélegeztetési központjának számít – tudatta az egyetem a Magyar Nemzettel. Mint írták, a berendezéseket az egyetem orvosszakmai vezetésével, a Femtonics Kft. és magyar partnercégek részvételével, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával fejlesztették ki.ITM: kardiológiai területen már az első százban a Semmelweis Egyetem
Jelentősen javította korábbi pozícióit a Semmelweis Egyetem a US News Best Global Universities 2021-es világrangsorában. A legjobb helyezést idén is a Kardiológia és kardiovaszkuláris rendszer szakterületi rangsorban érték el, amelyen tavalyhoz képest huszonöt helyet előrelépve már a világ 87. legjobb felsőoktatási intézményének számítanak. A gazdaság-újraindítási akciótervben a hazai egyetemek fejlesztésére szánt több, mint ezerötszáz milliárd forint újabb lendületet ad az élmezőnyhöz való felzárkózáshoz – áll az Innovációs és Technológiai Minisztérium Kommunikációs Főosztály közleményében.Sikeres volt egy koronavírusos kismama műtüdőkezelése Budapesten
Hetven nap után hagyhatta el a Semmelweis Egyetem klinikáját az a harmincnégy éves, koronavírussal fertőzött kismama, akin sikeresen végeztek műtüdőkezelést. A nőnél tavaly november 11-én diagnosztizálták a koronavírus-fertőzést, a betegség szövődményei miatt pedig sürgősségi császármetszést hajtottak nála végre a terhesség harmincnegyedik hetében. A többször műtött, műtüdő-, azaz ECMO-kezelésben is részesülő édesanya és koraszülött kislánya egyaránt jól van.Kásler Miklós: Rendkívül széles körű fejlesztések valósultak meg az egészségügyi ágazatban
Rendkívül széles körű fejlesztések valósultak meg és valósulnak meg az egészségügyi ágazatban, ami a gyógyítás feltételeinek javítását, az eszközök, műszerek és kórházi épületek megújítását jelenti – nyilatkozta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hétfőn.Újabb négy kórházba érkezett vakcinaszállítmány
Vakcinaszállítmány érkezett szerda délelőtt újabb négy kórházba. Budapesten a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Honvédkórházába, a Semmelweis Egyetemre, Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórházba és Tatabányán a Szent Borbála Kórházba. A Semmelweis Egyetemre ötezer adag vakcina érkezett, amit innen folyamatosan szállítanak az oltópontokra, a tervek szerint szerdán háromszázötven embert oltanak be – jelentették az M1 aktuális csatorna tudósítói a helyszínekről a déli híradóban.Merkely: a Pfizer-BioNTech vakcinája a második oltás után kilencvenöt százalékos védettséget nyújt
Közel száz százalékos védettséget nyújt a Pfizer-BioNTech oltóanyag a vírus ellen – hangsúlyozta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora. Százharminckét egészségügyi dolgozót oltottak be a koronavírus ellen a Semmelweis Egyetem Klinikáján szombat délután. Merkely Béla, az egyetem rektora vasárnap, az M1 aktuális csatornán azt is elmondta, hogy az oltások teljesen reakciómentesek voltak, még bőrpír sem jelentkezett.Ajánljuk még