somogyváry gyula
Somogyváry Gyula, egy betiltott könyv és a nagyapám – Avagy mit jelent igazán magyarnak lenni?
Mit jelent igazán magyarnak lenni? Mit jelentett Somogyváry Gyula hazafias regénye a két háború között, mit jelentett a kommunizmusban és mit jelent most? Hogyan repít vissza egy sakkjátszma a múltba? Személyes publicisztika múltról, patriotizmusról és egy íróról, akit nem sikerült kitörölni a történelemből.Elvett szívgyógyszer, éheztetés, vallatás – sohasem tudjuk meg, hogyan ölték meg Somogyváry Gyulát
Nyolcvanegy társával zsúfolták be Somogyváry Gyulát a kistarcsai internálótábor 6. számú szobájába. Ügynököket küldtek rá, kihallgatásokra vitték, próbálták megtörni, hogy pontosan elmondja, mit terveztek a mérsékelt konzervatív értelmiséggel, papsággal és tisztikarral, amely mind a nácik, mind a kommunisták ellen fellépett. Somogyváry Gyula nem volt hajlandó kiegészíteni eredeti vallomását, állapota viszont egyre rosszabbodott, és 1953 telén elhunyt. Egyik fogolytársa szerint elvették a szívgyógyszereit, más szerint gyakorlatilag éhen halt. A róla szóló ügynökjelentések szerint Somogyváryék békés rendszerváltást és szabad választást szerettek volna. Ez volt a bűnük.Előbb a Gestapo hurcolta el, aztán az ÁVH – az irodalmi kánonból kitörölt Somogyváry Gyula története
Korának egyik legnépszerűbb írója volt a háborús hős Somogyváry Gyula, aki kormánypárti képviselőként is felszólalt a zsidótörvények ellen, és nem is szavazta meg azokat. A nácik koncentrációs táborba vitték, valahogyan túlélte, a Rákosi-diktatúra azzal hálálta meg, hogy előbb nyugdíjazták, majd eltiltották a nyilvános szerepléstől, nem publikálhatott. Aztán megölték: az ÁVH 1951-ben tartóztatta le, megtörni nem tudták, senkire sem vallott, Kistarcsára internálták, ahol végig megfigyelték. 1953-ban, a hivatalos iratok szerint szívrohamban hunyt el. Lányával már sohasem találkozhatott, őt az utcáról vitték a Gulágra, ahol tíz évig raboskodott.Ajánljuk még