soros györgy
Elismerték a börtönbiznisz létezését a Helsinki Bizottság fórumán
Elismerte a börtönbiznisz létezését a Magyar Helsinki Bizottság egyik előadója a szervezet hétfő este megrendezett eseményén – írja a Magyar Nemzet. A Soros György által támogatott szervezet előadói többségükben a börtönök – egyébként egyre csökkenő – túlzsúfoltságát jelölték meg az egyik legnagyobb problémaként. Az egyoldalúan az elítéltek szempontjait hangsúlyozó fórumon csak kevés szó esett az áldozatokról.Kihívás egymilliárd dollárért – Soros György az oktatásban reménykedik
A nyílt társadalom értékeinek terjesztésével fékezné meg az autoriter rezsimeket Soros György, aki magánvagyonából egymilliárd dollárt áldoz egy e célra szerveződő globális egyetemi kutatói hálózatra – írja a 168 Óra csütörtöki lapszámában.Hisztizik Soros szervezete, miután Kovács Zoltán helyretette az osztrák médiát
Hisztériázni kezdett a Soros Györgyhöz köthető Riporterek Határok Nélkül nevű újságírószervezet, akik most azért vették elő hazánkat, illetve játszották ki az antiszemita-kártyát, mert a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára a Twitteren helyreigazította az osztrák ORF1 csatornát, miután egy műsorban torzítani próbálták a magyar média helyzetét.Tűzfalcsoport: Soros médiaszakértője nem érzi a mértéket
A Tűzfalcsoport Blogstar oldal legfrissebb cikkének főszereplője dr. Polyák Gábor, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője. A cikk megállapítása szerint a „műhely” nem vádolható éppen függetlenséggel, a partnerei között a fő támogató helyén a Nyílt Társadalom Alapítvány szerepel, együttműködő partnereik között pedig megtalálható az Átlátszó (ahol személyi összefonódás is van), a CEU, a TASZ, és az EKINT is. Utóbbi tény a Tűzfalcsoport szerint nem meglepő, hiszen Polyákot Majtényi embereként emlegették már 10 évvel ezelőtt is.Vásárhelyi Mária szerint Soros nélkül Budapest visszasüllyed a kőkorba
Trágárkodással siratta meg Soros György Nyílt Társadalom Alapítványának Budapestről való távozását Vásárhelyi Mária. A hétpróbás bolsevik Facebook-bejegyzéséből azt is megtudhattuk, hogy fővárosunk így csak egy füstölgő bombakráter maradt, a kultúra és a tudomány pedig vették a kalapjukat, és már soha nem térnek vissza Magyarországra. Nem tudni, mi az oka annak a jelenségnek, hogy a Vásárhelyihez hasonló figurák szinte képtelenek a valóság érzékelésére, értelmezésére, így biztosra vehetjük, hogy a jövőben is megörvendeztetnek bennünket paranoiáik nyilvánossá tételével, lehetővé téve ezzel az össztársadalmi diagnózist.Davos – Médianéző Központ: Soros György most is politikai befolyást akar vásárolni
Soros György most is politikai befolyást akar vásárolni – hangsúlyozta a Médianéző Központ igazgatója az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.Szatmáry Kristóf: Vajda Zoltán egy jól képzett Soros-provokatőr
Nem egyedi jelenség, hogy Vajda Zoltán botrányokkal tarkítja a közéletet – mondta Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő a PestiSrácok.hu-nak. A Soros-plakáttépőként hírhedtté vált férfival kapcsolatban azt is megtudtuk, hogy jelenleg is nyomozás folyik ellene választási csalás miatt, Vajda ugyanis a 2018-as országgyűlési választások előtt a gyanú szerint meghamisította az ajánlóíveket, most pedig azzal került a figyelem fókuszába, hogy listázná a fideszeseket.Az egész világot átszövő hálózat fogja terjeszteni a Soros-ideológiát
Az egész világra kiterjesztené "oktatási" hálózatát Soros György – adta hírül a tőzsdespekuláns hazai ideológiai bázisaként szolgáló 444 elnevezésű propagandablog. Soros csütörtökön, a davosi világgazdasági fórumon jelentette be, hogy Nyílt Társadalom Egyetemi Hálózat néven indítja útjára a szervezete fejlesztését, amelynek célja szerintük "a vélemények szabad kifejezésének és a különböző meggyőződések sokszínűségének biztosítása", ami a valóságban mindezek szöges ellentétét jelentheti.Annyira hiteles a Transparency korrupciós mérése, mint amennyire független a szervezet: semennyire
Miközben az ellenzéki sajtótermékek a Transparency International friss korrupciós elemzését és Magyarország korrupciós fertőzöttségét harsogják, szándékosan elhallgatják azt a tényt, hogy a Soros György alapítványa által is támogatott szervezet mérése nemhogy a korrupciót, de a korrupciós érzékelést sem tükrözi jól. A trükk ugyanis a módszerben van. Kiderült, hogy kevés figyelmet kap az, milyen módszerekkel, kiknek a válaszaiból képezték az indexet, és mennyire megbízhatóan mutatja egy ország korrupciós érintettségét. De a függetlenségét is megkérdőjelezhetjük, ha megnézzük a szervezet támogatóinak bázisát. Mert bizony azzal akadnak problémák – az aggályos tartalomra a Nemzetközi korrupciós rangsorok tudományos megbízhatósága címmel megjelent tanulmány világít rá, amely a Pénzügyi Szemlében látott napvilágot.Ajánljuk még

















