soros györgy
Orbán: Soros el akarja foglalni az európai intézményeket
A Magyarországgal foglalkozó újabb európai parlamenti vita egy Soros György-féle szeánsz, választási gyűlés, kampányesemény lesz - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő pénteken.Gyurcsány rátalált Orbán titkos összeesküvésére, s hirtelen megvilágosodott
Rendkívül kínos házivideóval jelentkezett az őszödi vlogger, hogy elmagyarázza kedves mindnyájunknak, miért volt gyalázatos bűntett ráuszítani az országot a Nagy Jótevőre, Soros Györgyre és szegény „menekültekre”. Természetesen minderről (is) Orbán Viktor összeesküvése és gyűlöletpolitikája tehet. Ellenben van más választásunk, hiszen ha rá – azaz a Pirosfejűre – szavazunk, akkor gyűlölet helyett újra eljőve az „odafigyelés” és a „megértés” országa, s akkor megint minden jó lesz. (Persze, a „megértés” és az „odafigyelés” azokra nem vonatkozik majd, akik tüntetnek ellene – nekik újfent kilöveti a szemét.)Az Európai Bizottság pénzügyi biztosa ma Davosban egyeztet Soros Györggyel
Fontos a mai nap az Európai Unió egyes politikusai számára, hiszen Soros György is megjelenik Davosban és találkozik Pierre Moscovici brüsszeli pénzügyi biztossal. A találkozón véletlenül előfordulhat az is, hogy egy-egy keresetlen tanács is elhangzik az idős filantróp szájából, melyet semmiképpen sem fognak kötelezőnek tekinteni Moscovici köreiben.Soros György machinációi ellen együtt tiltakozik a macedón és a görög jobboldal
Tízezrek tüntetnek Athénban Macedónia névváltoztatásának görög parlamenti ratifikációja ellen a napokban. Az összecsapásokban 25 rendőr és két tüntető sérült meg. Úgy tűnik, hogy a Soros György által játszott játék most valóban összehozta a két ország nemzeti jobboldalát, hiszen mindkét félnek az erős, szuverén állam lenne az érdeke, nem pedig a külföldről kapott parancsok. A PestiSrácok.hu Cvetin Chilimanovval beszélgetett a zavaros helyzetről. A macedón publicista portálunknak kifejtette, a macedón és a görög jobboldal nem ért egyet a területi vitákban, de abban igen, hogy milyen nemzetállamban szeretnének élni.Megdőlt egy újabb mítosz: a kanyarban sincs a Soros-egyetem a nemzetközi rangsorban
Erős intézménynek tűnik a Közép-európai Egyetem (KEE), de nagyon lehatárolt területen működik, publikációs eredményei ezért nem veszik föl a versenyt a legeredményesebb magyar egyetemekével. A legismertebb, úgynevezett Shanghai-listán 2018-ban öt magyar egyetem szerepelt a legjobb ezerben. A KEE nem volt köztük. Egyszer sem sikerült az elmúlt évtizedben Soros György egyetemének bekerülni a legjobbak közé.Dömötör: Ahmed H. ügye egy szimbólum, felfedi a bevándorlást támogató hálózat működését
Ahmed H. nem csupán egy erőszakos bevándorló, ügye ugyanis rámutat arra, hogy a külföldről, jellemzően Soros György által finanszírozott aktivistacsoportok nemcsak behozzák a bevándorlókat, majd támogatják őket, amikor bűncselekményt követnek el, de még abban is segítenek, hogy pénzt keressenek az adófizetők kárára - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.Troll: A haladó sajtó szerint Soros áldozat (VIDEÓ)
A szabad sajtót azért siratja az ellenzék, mert megszűnt a véleménymonopóliumuk; úgy viselkednek, mint a kiégett sztárok, akik tíz évvel ezelőtt még sportcsarnokokat töltöttek meg, most meg ott állnak a falunapon egy üres focipályán és CD-re billegnek – hangzott el az Echo TV Troll című műsorában, ahol arról is szó esett, hogy a haladó sajtó szerint Soros György karaktergyilkosság áldozata lett.Deutsch: Meg akarják büntetni Magyarországot, mert nem akar befogadni migránsokat
Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő szerint a bevándorláspártiak meg akarják büntetni Magyarországot, mert nem akar befogadni migránsokat, Soros György szervezeteit viszont minél jobb anyagi körülmények közé segítenék.Kubatov Gábor: Az összes ellenzéki párt Soros zsebében van
Interjút adott az Origónak Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke, aki szerint a legfontosabb kérdés, hogy a bevándorláspárti erők, vagy pedig a bevándorlásellenesek kerülnek többségbe. Nehéz dolgunk van, hiszen a Soros-frakció mindenre képes, minden eszközt be fog vetni azért, nehogy a bevándorlásellenes erők győzzenek – mondta el véleményét Kubatov Gábor. A Fidesz alelnöke kijelentette: a mostani ellenzéki főpolgármester-jelölti előválasztás egy gigantikus roncsderbi. Bukott, levitézlett politikusok próbálják kritizálni azt a budapesti városvezetést, amely a kisujjával többet tett kilenc év alatt a fővárosért, mint a Demszky-féle társaság húsz év alatt. Szólt arról is, hogy az önkormányzati választáson megkerülhetetlen kérdés lesz újra, hogy mely városok akarnak majd befogadni migránsokat, és melyek nem.Ajánljuk még

















