spanyolország
Igazán senki nem lehet boldog ezzel a döntetlennel - Spanyolország-Lengyelország 1-1
Két olyan csapat - Spanyolország és Lengyelország - találkozott ma este Sevillában, amely egyaránt jobb eredményt remélt az első csoportkörben. Ugyanez a megállapítás a második forduló után is elmondható maradt, ugyanis nem bírt egymással a két gárda, mai párharcuk végül döntetlennel (1-1) zárult.Bravúrpontot eredményezett a bunkerfoci - Spanyolország-Svédország 0-0
Bemutatkozott a világbajnokságon a spanyol válogatott is, amely hazai pályán léphetett pályára Svédország ellen, hiszen a meccset Sevillában rendezték. Hiába azonban a hazai környezet, a fegyelmezett védekezésre berendezkedő svédek megszerezték az egyik pontot a góllövésre képtelen Spanyolország ellen.A spanyol jobboldali Néppárt korábbi elnöke látogatta meg Orbán Viktort
José María Aznar, Spanyolország korábbi miniszterelnökének fogadásáról egy képet is közölt a magyar kormányfő a közösségi oldalán.Európai körkép a koronavírus elleni harcról, védekezésről, átoltottságról
Míg hazánkban lassan magunk mögött tudhatjuk az elmúlt hónapok fojtogató intézkedéseit, és a gazdaság leállását, Európa több országa még mindig nagyon rossz mutatókkal rendelkezik a mutánsok egyre gyorsabb terjedése, és a gyenge átoltottsági arányok miatt. A nyár közeledtével sokan szeretnének újra utazni, érdemes utánajárni, melyik országban mi a helyzet, nehogy kellemetlen meglepetés érjen minket. Pillanatnyi körkép a kontinens pár országából, lássuk, hogyan készül Európa a szezonra!Ötmilliárd forint értékű spanyol autóipari beruházás jön Magyarországra
Mintegy ötmilliárd forint értékben növeli magyarországi kapacitásait két spanyol autóipari cég, a Gestamp és az Ames – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Madridban, sajtótájékoztatón.Szijjártó: Magyarország és Spanyolország együtt lép fel az embercsempészekkel szemben
Magyarország és Spanyolország együttműködése erős az embercsempész maffiákkal szembeni fellépésben – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter spanyol kollégájával szerdán közösen tartott madridi sajtótájékoztatóján. A magyar tárcavezető hangsúlyozta a két ország közötti egyetértést az Európai Unió külső határainak védelmében, valamint a nehéz helyzetben lévő közösségek helyben történő megsegítésének szükségességében.Közel ötezer határsértőt toloncoltak vissza eddig Ceutából Marokkóba
Több mint négyezer-nyolcszáz határsértőt toloncoltak vissza eddig a hatóságok az észak-afrikai spanyol exklávé, Ceuta területéről Marokkóba – közölte a spanyol központi kormány ceutai képviselete szerdán.Spanyolországból hozták haza a fegyveres rablást elkövető álrendőrt (videó)
Eredményes kiadatási eljárást követően a Bács-Kiskun megyei nyomozók őrizetbe vették azt a román férfit, aki magát rendőrnek álcázva állított meg egy autót, és rabolta ki az utasait. A sértettek által elmondottak alapján az M5-ös autópályán, Lajosmizse térségében két férfi – magukat rendőrnek álcázva – leállított egy kocsit, amelyben hárman utaztak. Az álrendőrök megfenyegették és bántalmazták a román állampolgárságú sofőrt és utasait, majd elvették a pénzüket – számolt be róla a police.hu.Ajánljuk még

















