spitzenkandidat
Német cicaharc – Weber fúrná meg Ursula von der Leyen újrázását
Bár szinte biztosra vehető, hogy Ursula von der Leyen mandátuma 2024-es lejárta után újraindul az Európai Bizottság elnöki címéért (hacsak közben nem akar NATO-főtitkár lenni), mindenkinek azért nem tetszik az ötlet. Sajtóhírek szerint ugyanis Manfred Weber nem támogatná párttársa jelöltségét, hiszen már ő is jó ideje pályázik a pozícióra, igaz, esélytelenül, mert még a jelenlegi elnöknél is népszerűtlenebb.
Sok a bizalmatlan hang Európában – Nem mindenki örül Ursula von der Leyen megválasztásának
Szűk többséggel választották meg Ursula von der Leyent az Európai Bizottság elnökének, hiszen csupán kilenc szavazatnyi "tartalékkal" húzta be a tisztséget. Az eredményt természetesen Európa-szerte vegyesen fogadták; a kavarodást jól példázza, hogy a jobboldali és baloldali nemzetközi sajtó is megosztott volt a kérdésben. A baloldali és liberális fősodorhoz tartozó The Guardian azt emelte ki, hogy von der Leyen jelölése nemcsak a szocdemek és liberálisok számára volt meglepetés, hanem a kereszténydemokrata Európai Néppártban sem örült mindenki a német politikus személyének, de több európai lap is utalt arra, hogy von der Leyen számára nehéz lesz az ígéreteit betartani. Egyes médiumok azonban úgy gondolják, hogy mivel egy nagy ország politikusa, ezért nagyobb mozgástere lehet az európai politikai irányításában. A Spitzenkandidat-rendszer bukását sem ítélték meg egybehangzóan az európai lapok; egyesek szerint a csúcsjelölti rendszer bukása okozta azt, hogy kisebb támogatottságot kapott Ursula von der Leyen. A volt német honvédelmi miniszter dolga tehát nem lesz könnyű, hiszen több ország politikai pártjai is emlékeztettek arra, hogy az ő szavazataik nélkül nem választhatták volna meg von der Leyen-t. Európai lapszemle.
Manfred Weber – egy liberális hittérítő felemelkedése és bukása
Mint a Skinner dobozba zárt, szürke, hígagyú, de a jutalomfalatért a pedált ész nélkül nyomkodó patkányokkal, úgy bánt az elmúlt évtizedekben az unió elit alakulata a saját polgáraival. Frankón, tudományos alapon beidomította a jóléti társadalom által kínált lehetőségek utáni szaladgálásra őket. Ha a jutalomfalat elfogyott, akkor a pótlás érdekében az egyes nemzetállamok azon nyomban eladósították önmagukat, rosszabb esetben hitelekkel az egyes polgárokat – mindezt a fenntartható fogyasztás illúziójával magyarázva. Esetleg új legelőket kerestek – uniós bővítésnek nevezve ezt. Csoda, ha a nyugaton sokáig működő jóléti társadalmak mélyén kialakult egyfajta demokratikus deficit? Hogy az állampolgárokat egyre kevésbé érdekelte, hogy ki vezeti az országuk felett bábáskodó uniós bürokráciát? Csoda-e az, hogy olyan politikusok ültek az uniós szervek talmi trónjára, akik mindig azt mondták, amit az aktuális hallgatóság, de leginkább a liberális hegemónia hallani kívánt? Nem, mert csupán egy kisebbséget érdekelte - mindaddig, míg a jutalomfalat megvolt. Nos, Manfred Weber az ilyen politikusok prototípusa lett volna. Ha lett volna! De Weber - úgy tűnik - elbukott, és talán elbukik egyszer majd a régóta tartó liberális hittérítés a jobboldalon is.
Csúcsdíszek
Néha, amikor nincs időm bevásárolni, segítségül szoktam hívni az egyik nagy élelmiszerlánc házhoz szállító rendszerét. Aki csinált már ilyet az tudja, hogy mindent, de tényleg minden egyes terméket külön nejlonzacskóba csomagolva hoznak. - Nem kérem, köszönöm - könyörgök ilyenkor a futárnak, de a válasz többnyire az, hogy sajnálja: "Jár." A vége nagyjából mindig az, hogy azokban gyűjtöm a szemetet. Az uniós csúcsjelöltek pontosan ilyenek.Ajánljuk még