srí lanka
Azbej Tristan: A keresztényüldözés évente több, mint négyezer halálos áldozatot követel
Elfogadhatatlannak nevezte Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára, hogy bár a keresztények a világ legüldözöttebb vallási csoportja és a keresztényüldözés évente több, mint négyezer halálos áldozatot követel, "a nemzetközi szervezetek és az emberi jogi fórumok némán, cinkosan hallgatnak erről a tényről".Srí Lanka-i merényletek: őrizetbe vettek hét gyanúsítottat, három rendőr meghalt
Őrizetbe vettek hét embert vasárnap Colombóban egy házkutatás során, amelyben három rendőr életét vesztette - közölték a Srí Lanka-i hatóságok.Folytatódik a Srí Lankai dráma: 200 fölött a halálos áldozatok száma
Kétszázhétre emelkedett a robbantásokban meghaltak száma Srí Lankán - közölték a hatóságok vasárnap, hozzátéve, hogy a halottak közt holland, kínai, török és portugál állampolgár is van.Szijjártó: A kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon
A kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a húsvétvasárnap Srí Lankán elkövetett, több, mint kétszáz halálos áldozatot követelő merényletsorozattal kapcsolatban az M1 aktuális csatornának.A terrorizmusnak nincs vallása? - Két öngyilkos merénylőt azonosítottak eddig - Újabb robbantások
Egyelőre nem vállalta magára egyetlen terrorszervezet sem azokat a Srí Lanka-i robbantásos merényleteket, melyek több, mint száz halálos áldozatot követeltek húsvét vasárnapján, pedig a legfrissebb sajtóhírek szerint két robbantást öngyilkos merénylő hajtott végre. A twitteren már szavazás indult, hogy a felhasználók a muszlim, a buddhista vagy a keresztény közösséget tartják-e felelősnek a szörnyű tragédiáért. Közben Ranil Vikremeszinghe miniszterelnök összehívta az ország biztonsági tanácsát és aljas támadásnak nevezte a merényleteket. Megdöbbenésének adott hangot Maitripala Sziriszena államfő is. Az országos rendőrfőkapitány arról számolt be, hogy tíz nappal ezelőtt egy iszlamista mozgalom, az NTJ öngyilkos merényletekkel fenyegetőzött fontos templomok és India külképviselete ellen. Az NTJ tavaly vált ismertté buddhista szobrok elleni vandál tetteivel az országban. Délelőtt újabb robbantásokról érkezett hír. A közösségi média használata szinte teljesen leállt, legalábbis erről panaszkodnak a felhasználók. Más arab nyelvű csatornákon viszont arról olvasni, hogy az áldozatok számát ahhoz a keresztény templom elleni támadáshoz hasonlítják, ami évekkel ezelőtt, szintén húsvétkor történt Srí Lankán.Jól átgondolt, megszervezett támadássorozat történt Srí Lankán
Jól átgondolt, megszervezett támadássorozatot követtek el Srí Lankán, és lehet, hogy még nincs vége - mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.Megrázó felvételek a Srí Lanka-i robbantások helyszíneiről! (+18!)
Húsvétvasárnap robbantottak templomokban és turisták által kedvelt hotelekben Srí Lankán. A helyi média beszámolója szerint összehangolt támadás állhat az akció mögött, egyelőre azonban nem adtak ki hivatalos közlést arról, hogy terrorcselekménynek minősítették volna a történteket. A támadás az egész világon mély megdöbbenést és gyászt váltott ki a keresztény közösségekből. Kíváncsiak vagyunk arra, hogy a balliberális média vajon miként fogja értelmezni a történteket.Keresztény templomokat támadtak meg Srí Lankán – Több, mint százan meghaltak (cikkünk folyamatosan frissül)
Három templomot és három szállodát ért egyidejű robbantásos támadás húsvétvasárnap délelőtt Srí Lankán, olyan helyeken, ahol a turisták nagy számban megfordulnak. Több, mint 150 ember meghalt, több, mint 400-an pedig megsebesültek - jelentette a helyi média részben a rendőrségre hivatkozva.Több mint kilencvenen meghaltak, száztízen eltűntek a srí lankai heves esőzések miatt
Legalább 91 ember meghalt és mintegy 110 eltűnt Srí Lankán a szakadó eső következtében kialakult árvizekben és földcsuszamlásokban, a katonaság jelenleg is hajókkal és helikopterekkel keresi a túlélőket - közölte L. P. Lijanaghe, a helyi katasztrófavédelem főigazgatója.Ajánljuk még