starbucks
Trump ellen indulna 2020-ban a Starbucks hamarosan leköszönő szélsőliberális vezére
A Trump intézkedései, korábban pedig az angolszász-protestáns hagyományok ellen egyik leghangosabban felszólaló amerikai vállalat, a Starbucks volt, amelynek vezetője olyannyira megsértődött, hogy nem demokraták győztek az elnökválasztáson, hogy még korábban bejelentette, elhagyja a céget. Most pedig arról ír a sajtó, lehetséges, hogy a Demokrata Párt 2020-as jelöltjeként is megméretteti magát. Howard Schultz céges karrierje végén sikeresen vállalati ideológiává emelte a gendert és a PC-t, lépése azonban nem aratott osztatlan sikert, ugyanis a fel-fellángoló tiltakozások miatt visszaesett a Starbuck forgalma, a részvényesek nem túl nagy örömére. A nagy karácsony háború
Kellemes ünnepeket! Egy mondat ugyan első hallásra nem hangzik szörnyűnek, azonban mégis a karácsony elleni háborúnak lett a cukormázzal habcsókra írt szlogenje, amelyhez nyugati egyetemek, multinacionális cégek, politikusok egyaránt csatlakoztak – szerintük a keresztény világ legfontosabb ünnepe sértő azokra nézve, akik valami mást ünnepelnek, vagy annyira “progresszívek”, hogy az ateizmus legszélsőségesebb változata mellett döntöttek, ahol a legapróbb vallásos jelkép is tilos. A harc nem új, a liberális világnézet fontos része a vallási semlegesség, amely nem engedi meg a keresztény szimbolika jelenlétét, sőt egyesek úgy gondolják, a haladás egyenlő a kulturális emlékezet kiiktatásával. Donald Trump erre mondta azt, győzni kíván ebben a harcban is és visszahozza a “boldog karácsony” hagyományát az amerikai életbe.