stefka istván
Nyílt uszítás folyik egyes iskolákban a kormány ellen – Dunai Mónika és az Öreg
Dunai Mónika magyar–francia–orosz szakos tanár immár harmadszor nyert az országgyűlési választáson Rákosmentén, a XVII. kerületben. Nő létére nem érzi magát háttérbe szorítva, sőt, Budapesten, a 2022-es országgyűlési választáson egyedüliként maga mögé utasította a balliberális árnyékszövetségek képviselőit, és láss csodát, a rákosmenti lakótelep lakóit is maga mellé állította. Itt a Fidesz–KDNP győzött, megerősödött a polgári oldal. Dunai Mónika szerint népszerűségének titka, hogy beszélget a választókkal, nemcsak kampányidőszakban, hanem egész évben. A képviselő bevallotta, hogy kerületében legtöbbször busszal utazik vagy kerékpárral, gyalog közlekedik. Így lehet közel kerülni az emberekhez. Szánthó Miklós: A CPAC Hungary lényege, hogy megvalósítsuk a liberálisok rémálmát
"Ez a rémálom pedig a nemzeti erők nemzetközi összefogása" – mutatott rá a 2023-as budapesti CPAC első napján készített villáminterjúnkban Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója, a neves rendezvény főszervezője. Stefka Istvánnal és Huth Gergellyel beszélgetve így érvelt: "Ezért választottuk szlogenként, hogy együtt erő vagyunk. Ez az összefogás Mexikóvárostól Budapesten át Tokióig ér, átfogja az egész világot. A külföldi vendégek nemcsak kíváncsiak a magyar példára, nemcsak szeretnének róla hallani, hanem tényleg vágynak rá, hogy megtanulják és hazavigyék. Mert ez tényleg egy sikeres példa arra, hogy miként lehet szembeszállni a mainstreammel. Ezért frusztráltak a liberálisok, attól félnek, hogy a magyar példa ragadóssá válik!" Szánthó Miklósnak azt is felvetettük: tavaly még elsősorban az amerikai konzervatívokra épült a találkozó, de láthatóan egyre többen akarnak ennek a szövetségnek Európában is részesei lenni, hiszen most jóval több vendég és rangos felszólaló érkezett Közép- és Kelet-Európából, mint az elmúlt évben. Nézze meg a teljes beszélgetést!