stockholm
Naponta átlagosan 5 nőt erőszakolnak meg a svéd fővárosban
A svéd sajtóban közölt statisztikai adatokra hivatkozva készített összegzést a 888.hu a svéd főváros bűnügyi helyzetéről. A legfrisebb adatok szerint egy év alatt 14 százalékkal nőtt a nemi erőszakok száma Stockholmban. 2019 első felében összesen 1060 nemi erőszak történt; ez a szám 2018 első felében már megközelítette a 900-at. Ez egyébként azt jelenti, hogy átlagosan öt nő szenved el nemi erőszakot a fővárosban naponta.Felrobbant valami egy stockholmi metróállomáson, egy ember meghalt (FRISSÍTVE)
Robbanás történt vasárnap egy metróállomás bejáratánál Stockholm egyik külvárosában, ketten megsebesültek, egyikük súlyosan, majd a kórházban belehalt sérüléseibe – közölte a rendőrség.Virtuális kerítéssel előzné meg a gázolásos terrorcselekményeket Svédország
Svédország virtuális kerítéssel védené meg a nagyvárosok lakóit a gázolásos terrorcselekményektől a jövőben - írta a TT svéd hírügynökség csütörtökön. Az úgynevezett geo-fencing technológia "létezik, de egyelőre senki sem tesztelte nagy területen" - mondta Tomas Eneroth, az infrastruktúráért felelős svéd miniszter.Megkéseltek egy rendőrt Stockholmban
Óriási rendőrségi készültség van Stockholm belvárosának forgalmas részén, a Medborgarplatsen téren, mert megkéseltek egy rendőrt - írja a Local információi alapján az Index.A stockholmi merénylő már előző nap bejelentette, mire készül
A Stockholmban múlt héten elkövetett, 4 halálos és 15 sebesült áldozatot maga után hagyó gázolás fő gyanúsítottjának számító 39 éves üzbég állampolgár egy orosz hírportál szerint már a merénylet előtti napon bejelentette, hogy merényletre készül.Razziázott a rendőrség Stockholmban
A rendőrség razziát tartott hétfőn a svéd főváros, Stockholm északi külterületén a pénteki teherautós gázolás miatt, amelyben négyen haltak meg. A helyi sajtó értesülése szerint a rendőrség Sollentuna negyedben, egy azbesztet ártalmatlanító céghez szállt ki.Önfeladás, balekság?
A stockholmi belvárosban zsúfolt tömegbe hajtó teherautó először nem riadalmat keltett. Az emberek nem futottak el, hanem az ott sétáló svédek, turisták egy része felvételeket kezdett készíteni az eseményről, nem zavarta őket, hogy emberek halnak meg és számosan megsérülnek. Az ottlévők akkor kaptak csak észbe, amikor géppisztolyos rendőrök, kommandósok rohantak s kiabálták, hogy menjenek biztonságos helyre, terrortámadás történt.Ajánljuk még