stop gyurcsány! stop karácsony!
Szijjártó: a 2010 előtti és utáni időszak között kell választani!
Szijjártó Péter szerint az embereknek a 2010 előtti időszak megszorításai és a 2010 utáni időszak sikerei között kell választaniuk.Varga Mihály: nem akarjuk vissza a Gyurcsány-korszakot
Varga Mihály is részt vett a nagyobbik kormánypárt által indított petíciógyűjtésen. A pénzügyminiszter a Batthyány-örökmécsesnél tartott utcafórumán kijelentette, hogy az aláírásgyűjtésre azért van szükség, mert nem akarjuk vissza a Gyurcsány-korszakot, azt az időszakot, amikor Gyurcsány Ferenc diktált a baloldalnak, és Magyarország lejtőre került.Aláírásgyűjtés közben támadták meg a Józsefvárosi Fidesz alelnökét
A baloldal gyűlöletkampánya kezdi meghozni "gyümölcseit". Az ellenzéki politikusok egymás után fenyegetik a Fidesz politikusait akasztással, börtönnel, kisemmizéssel, mintha abban versenyeznének, ki tudja keményebben fenyegetni a velük egyet nem értőket. A "prolihergelés" meghozta eredményét: aláírásgyűjtés közben támadták meg a Józsefvárosi Fidesz alelnökét.Fidesz: olyan országot szeretnénk, ahol a magyar kormány a magyar érdekek mellett áll ki
A kormányoldal mindenkit vár, aki nem akarja, hogy újra visszatérjen a baloldal és a Gyurcsány-kormány a hatalomba – mondta Vitályos Eszter, a Fidesz Pest megye 3. számú egyéni választókerületének elnöke szerdán, Szentendrén, utcafórumán. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a fórumon azt emelte ki: érdemes felidézni, hogy mi ellen küzd a Fidesz a következő választáson.Gyurcsány szerint hazánk előnyére válna a bevándorlók befogadása – Karácsony lakást is adna a migránsoknak
A baloldalt a Fidesz által indított „Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony!” aláírásgyűjtéssel kell újra emlékeztetni arra, hogy Magyarország nem kér az illegális bevándorlásból – közölte Halász János Debrecenben tartott sajtótájékoztatóján. A Fidesz-frakció szóvivője arra is rámutatott, hogy a DK elnöke szerint hazánk előnyére válna befogadni a bevándorlókat, Karácsony Gergely pedig korábban kijelentette, hogy lakásokat is biztosítana a migránsoknak.Pesti Riporter – Már 100 ezren írták alá a STOP Gyurcsány! STOP Karácsony petíciót!
A Pesti Riporter kedd esti adásában elhangzott, hogy már a Fidelitas is csatlakozott a kormány STOP Gyurcsány! STOP Karácsony! petíciójához, amelyet már százezren aláírtak. Műsorunk vendége volt dr. Fekete Dávid, Győr önkormányzati képviselője, a Fidelitas Országos Választmányának elnöke, aki arról mesélt nekünk, hogy a Fidelitas hogyan kapcsolódik be a STOP Gyurcsány! STOP Karácsony elnevezésű kampányba, és hogy hol tart most a petíciógyűjtés. Nem győzzük ismételni, hogy a Gyurcsány házaspár bármire képes, hogy megszerezze a hatalmat, azt pedig meg kell akadályozni. A Pesti Riporterben vendégünk volt továbbá Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, akivel a tokiói paralimpián szerzett magyar érmekről, hazánk parasportolóinak csúcsteljesítményéről és a felkészülés körülményeiről beszélgettünk. Később bejelentkezett Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője is, akit azzal kapcsolatban kérdeztünk, miért rejt óriási veszélyeket egy esetleges ellenzéki kormányalakítás, illetve miért lenne alkotmányellenes a baloldali jogászok az Alaptörvénnyel kapcsolatos terve.A Riporter – Ameddig Karácsony alszik, addig Gyurcsány keveri a lapokat (Videó!)
Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! címmel indított petíciót a Fidesz–KDNP. Az aláírásgyűjtésnek három fő célja van: az emlékeztetés, a tájékoztatás és a figyelemfelhívás. A Gyurcsány-kormányok idején az ország csődközeli állapotba került és a helyzet ugyanaz lenne egy esetleges baloldali választási győzelem esetén, mint akkor, hiszen ezt az ellenzéket ugyanaz a Gyurcsány vezeti, aki a korábbi kormányokat. A Riporter szerette volna Karácsony Gergelyt is megkérdezni a botrányosra sikeredett kampányáról, de a főpolgármester elmenekült. Nézzék vissza a teljes adást!Gyurcsány és Karácsony újra megszorításokba kezdene
Ha Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely a kormányzás közelébe kerülne, akkor újra megszorításokba kezdenének; ez Budapesten már most látható – hangsúlyozta a KDNP frakciószóvivője szombaton, Budapesten. Nacsa Lőrinc a III. kerületben, a Vörösvári úti piacnál felállított aláírásgyűjtő standoknál tartott sajtótájékoztatón elmondta: országszerte több száz helyen folytatódik a hétvégén is a „Stop Gyurcsány!, Stop Karácsony!” petíció aláírásgyűjtése. A kormánypárti politikus kiemelte: sokan aláírják a petíciót, mert emlékeznek rá, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal milyen terheket rakott a vállukra 2010 előtt.A Fidesz szerint nem kerülhet újra hatalomra a Gyurcsány vezette baloldal
Nem szabad megengedni, hogy újra hatalomra kerüljön a Gyurcsány Ferenc által irányított baloldal, amely a kormányzását annak idején hazugságra és erőszakra építette – jelentette ki a Fidesz szóvivője, a térség országgyűlési képviselője a Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! petíció gyöngyösi aláírásgyűjtő helyszínén, csütörtökön.Ajánljuk még