stummer jános
Kocsis Máté: az ellenzéki előválasztás a baloldali választók becsapására épül
A baloldali pártok parlamenti magatartása és nyilatkozataik mind abba az irányba mutatnak, hogy elbizonytalanítsák az embereket a járványhelyzet kellős közepén az oltásokkal és a védelmi intézkedésekkel kapcsolatban – mondta a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Kocsis Máté arról, hogy a baloldal sérelmezi azt, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség nem vesz részt az általuk alakított Covid 2021 vizsgálóbizottság ülésén, azt mondta: a parlamentnek nincs ilyen intézménye. Az ellenzéki előválasztással kapcsolatban pedig megjegyezte: az egész koncepció a baloldali választók becsapására épül, ugyanis a baloldali folyamatokat egy az egyben Gyurcsány irányítja.Alagút-„ügy” – A belügyminiszterrel találkozott az álhírterjesztő Stummer János
Megbeszélést folytatott egymással csütörtökön Stummer János, a Jobbik országgyűlési képviselője, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke és Pintér Sándor belügyminiszter, a Nemzetbiztonsági Kabinet elnöke a Puskás Aréna biztonsági aluljárójának megvalósítását célzó beruházásról. A megbeszélésen Stummer János kifejtette, hogy nem kapott kellően alapos tájékoztatást a beruházás tartalmi részeiről. A nemzetbiztonsági bizottság elnöke – jelenlegi ismeretei alapján – több javaslatot tett a beruházással kapcsolatban. A két vezető megállapodott egy szakmai egyeztetés összehívásában, a javaslatok közös áttekintésében – olvasható a Belügyminisztérium közleményében.Ezért ne nyomd fullba a propagandát! – A jobbikosok maguk is benyelték Stummer ordas kamuját?
Nem sokkal azután, hogy Stummer János robbantotta a fakenews-bombát, a jobbikos házi lakájmédia már tényként közölte, hogy a miniszterelnöknek titkos alagútja lesz a Puskás Aréna alatt, ami persze szenzációként terjedt az alufólia-sapkás Orbán-fóbiások körében. A jobbikosok pedig teljesen önmaguk hatása alá kerültek a nemzeti arénában kialakítandó művészbejáró kapcsán, olyannyira, hogy még Gyöngyösi Márton is elhitte a sztorit. Szerencsétlenségére, erről még bejegyzést is közzé tett Facebook-oldalán. Két lehetőség marad tehát csak: a Jobbik vagy tényleg elhitte a saját propagandáját, vagy csak nyilvánvaló hazugságokat akarnak letolni választóik torkán.Feljelentették Stummer Jánost az alagutas magánakciója miatt
Álhír, hogy titkos alagút épülne a Puskás Arénánál – tudatták a létesítmény hivatalos Facebook-oldalán, arra reagálva, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke azt állította: titkosítva, Orbán Viktornak épülne külön bejáró a sportlétesítményhez. Közérdekű bejelentéssel fordult Kövér Lászlóhoz, az Országgyűlés elnökéhez Tényi István a jobbikos Stummer János soron kívüli nemzetbiztonsági átvilágítása céljából. Tényi emellett feljelentést is tett a Központi Nyomozó Főügyészségen ismeretlen elkövető ellen hivatali visszaélés gyanúja miatt – tudta meg a PestiSrácok.hu.„Mi van Gula, nemiszervet cseréltél az asszonnyal?” – A Pesti galeriben kapta az ívet a meleglobbi mellett kiálló Gulácsi Péter (Videó!)
Azok a libsik rajonganak most az LMBTQ-lobbiba kötésig beleálló, meleglobbista Gulácsi Péterért, akik minden egyes alkalommal a leghangosabban uszítanak a magyar labdarúgás és a focisták ellen – mondták a Pesti galeri tagjai a PestiTV furkóklubjában, akik azt is hozzátették: éppen ezért volt végtelenül ostoba a magyar válogatott kapusa, aki azt sem gondolta át, hogy az a közeg, amelyben felnőtt, a sportolók, szurkolók többségében nem tolerálják ezt a liberális ideológiát. Szarvas Szilveszter, Szabó Gergő, Szalai Szilárd és Kroó Zita a műsorban azt is kifejtették, hogy a baloldal sajátja a törlési kultúra; mi nem ilyenek vagyunk, éppen ezért Gulácsit nem szabad kiradírozni, miután egy kiváló kapus, de maradjon a sportnál és a focinál, végképp ne politizáljon. Most már értem, miért volt az a lepke az Izland elleni meccsen, a labda is meleg volt, Gula – idézett egy találó kommentet Szarvas Szilveszter. Szabó Gergő és Szalai Szilárd a műsorban Stummer János Jobbik-alelnök sötét alagútjáról is hosszan beszélt, kiemelve: remélik, soha többé nem lesz a nemzetbiztonsági bizottság elnöke, sőt, álljon csak bíróság elé Jakab jobbkeze. Nézze vissza a PestiTV furkóklubját, a Pesti galerit, és jelentkezzen a műsorba!Rászakadt Stummerre Orbán titkos alagútja – Mégsem buktatott kormányt a Nemzetbiztonsági Bizottság jobbikos vezetője
Legalább keddre kiderült, hogy Stummer János jobbikos parlamenti képviselő nem a legélesebb kés a fiókban, mégis pártja őt delegálta a Nemzetbiztonsági Bizottságba. Elnöknek. Történt ugyanis, hogy Stummer elhatározta: a két perc hírnév reményében megroppantja az Orbán-rezsimet azzal, hogy titkos információkat szivárogtat ki. Jelesül, hogy Orbán Viktor kétmilliárd forintért akar alagutat építtetni magának a Puskás Aréna alá. Egy titkosat. Titkosan. Legalábbis Stummer szerint...Stummer: Meg kell akadályozni, hogy Magyarország a terroristák célpontjává válhasson (Videó!)
A bécsi terrortámadás miatt csütörtök délután összeült az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága. A rendkívüli ülésen részt vettek az Információs Hivatal, az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat és a Terrorelhárítási Központ munkatársai és igazgatói is. A zárt ülés utáni sajtótájékoztatón Stummer János, a Nemzetbiztonsági Bizottság jobbikos elnöke ismertette: terrormegelőzési törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, amelyben azt javasolja, hogy tiltsák be Magyarországon a vallási gyűlölet szítására alkalmas karikatúrák készítését, illetve terjesztését. Stummer János hangsúlyozta: világossá kell tennünk, hogy egy biztonságos demokráciában nem engedhető meg az, hogy akár a muszlim, akár a keresztény vagy bármely más vallási jelképet bárki gúny tárgyává tegye, illetve ezt a gúnyos rajzot, gúnyos karikatúrát terjessze. Stummer hozzátette: meg kell akadályozni, hogy Magyarország a terroristák célpontjává válhasson. Halász János, a Nemzetbiztonsági Bizottság fideszes alelnöke pedig portálunknak arról beszélt, hogy az elmúlt hetek eseményei is igazolják: a migráció és a terrorizmus kéz a kézben jár, ezért nagyon fontos, hogy Magyarországon áll a kerítés, nemcsak fizikai, hanem jogi határzár is van már több, mint öt éve. Megjegyezte azt is, hogy mivel a kormány kitart amellett, hogy nemet mond a betelepítési kvótára, ezért nálunk más a biztonsági helyzet. A magyar szolgálatok felkészültek, nagyon komoly munkát végeznek és mindent megtesznek a magyar emberek biztonságáért – tette hozzá.A magyar szolgálatok felkészültek az esetleges terrorveszélyre
Terrorfenyegetettség tekintetében Magyarország biztonságosnak tekinthető – értékeltek az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának képviselői a testület csütörtöki zárt ülése után sajtótájékoztatón. A bizottság a hétfői bécsi terrortámadással összefüggő nemzetbiztonsági kérdésekről kért tájékoztatást a szolgálatoktól.Ajánljuk még