stumpf istván
Stumpf István: tévedés, hogy a politika be akarna vonulni a felsőoktatási intézményekbe
Stumpf István, aki február elsejétől kormánybiztosként felel a felsőoktatás strukturális átalakításért, a Magyar Nemzetnek adott interjújában elmondta: nem szabad politikai bozótharcok kereszttüzébe állítani a felsőoktatást, hiszen az egyetemeink nemcsak az ország versenyképességének zálogai, hanem a nemzeti identitás letéteményesei is. A felsőoktatási modellváltás koordinációjáért felelős kormánybiztos szerint szó sincs arról, hogy a vagyonkezelői alapítványok létrehozásával a politika bevonul az egyetemi világba, helyette éppen az ellenkezője történik: a kuratóriumokban most helyet kapnak a tudományos élet, az üzleti szféra szereplői is, így növekszik az egyetemi autonómia. A professzor beszélt arról is, hogy az egyetemi dolgozók két lépcsőben tizenöt-tizenöt százalékos béremelésre számíthatnak, és az új finanszírozási rendszerben a jelenleginél sokkal jobban kereshet majd, aki jól teljesít. Gyenge kezdés után sistergős öngól – Balliberális vágyálomnak bizonyult az Orbán és Navracsics közötti csörte
Bármennyire is igyekszik kitapintani a nagyobbik kormánypárton belüli törésvonalakat a balliberális sajtó, az igazság az, hogy a Fidesz vezetésében senki nem evez a többiek ellenében. Pénteken az atv.hu próbálta szembeállítani Orbán Viktort és volt kancelláriaminiszterét, Navracsics Tibort: az erőlködésből csupán annyi lett, hogy az egykori uniós biztos egyetértéséről biztosította a kormányfőt, amikor a miniszterelnök emlékezetes sajtótájékoztatóján börtönbizniszről beszélt. Orbán azt kifogásolta, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága döntése alapján Magyarország költségvetéséből negyvenhárom elítélt részére összesen kétszázharmincegymillió forintot kell kifizetni, mert kellemetlenül érzik magukat a börtönkörülmények miatt. A börtönbizniszre mára komplett iparág épült ki az úgynevezett jogvédő szervezeteknek köszönhetően, amelyek piaci alapon, részesedésért nyújtják „szolgáltatásaikat”. Orbán Viktor sajtótájékoztatója mérföldkő volt abban az értelemben is, hogy a kormányfő egyértelművé tette: nem fog védekezni a balliberális propagandagépezet sunyi, alapokat nélkülöző állításaival szemben, valódi kérdésekre ugyanakkor szívesen reagál. Ez a propagandagépezet az, amelyik most lázasan próbál éket verni Orbán Viktor, illetve három volt kancelláriaminisztere, Stumpf István, Navracsics Tibor és Lázár János közé, mert utóbbiak kritikákat fogalmaztak meg a velük készült interjúkban. Orbán egy mondatban nyilvánította ki, hogy mit gondol a kritikákról: Stumpf, Navracsics és Lázár munkásságát nagyra becsüli, és mindhárman a barátai jelenleg is. Elvtársak egymás között: Ujhelyi, neked harangoztak!
Magyarországot akarja az EP-ben képviselni, de egy könyvbemutatót sem tudott megszervezni anélkül, hogy kellemetlen helyzetbe ne hozza magát Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője. Az éktelen helyesíróiról híres párt politikusa azért vállalkozott mégis a feladatra, mert úgy döntött, egy könyvben szeretné összegyűjteni az elmúlt 5 évben megjelent "bölcsességeit", melyeket minden héten vasárnap nyílt levélben közölt követői felé a Facebookon. Az elkészült mű bemutatójára Ujhelyi meghívta a liberális politológia véleményvezéreit, Ceglédi Zoltánt és Lakner Zoltánt, nekik viszont vélhetőleg túl kínos lehetett a patkányozó Bangóné fővédnöke, így inkább az utolsó pillanatban lemondták a szereplést. Helyettük ugrott be az egykor jobb napokat látott újságíró, Stumpf András, és Somogyi Zoltán, a szocialisták házi közvéleménykutatója, a Political Capital alapítója, akik a könyv bemutatása helyett inkább a szocialista párt Fidesz-szavazókhoz való hozzáállását firtatták.