sz. péter
Életfogytiglanra ítélték Szilágyi István fiát
Megszületett az elsőfokú, egyelőre nem jogerős ítélet Szilágyi István meggyilkolásának ügyében. Mint ismert, a színészt a vádak szerint saját fia ölte meg brutális kegyetlenséggel még 2020 májusában. Sz. Péter a tárgyaláson nem ismerte el tettét.Megbocsátott és csomagot is küldene gyilkossá lett fiának Szilágyi István özvegye
Megbocsátott fiának és szerette volna meglátogatni fiát, Szilágyi István özvegye, Humenyánszky Jolán. A számos magyar filmben játszó, több díjjal kitüntetett színművészt múlt vasárnap ölte meg a saját fia: agyonverte egy kalapáccsal. Sz. Péter korábban is bántalmazta idős szüleit, amiért a férfit egyszer már felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. A hírek mégis mindig arról szóltak, hogy a művész házaspár megbocsátott egyetlen fiának, hazavárják, sőt, mindent el is követtek ezért, hogy az egykori operatőrnek ne kelljen a börtönben sínylődnie. A bulvárlapok szerint Sz. Pétert hallucinációk gyötörték, az volt a kényszerképzete, hogy megfigyelik, követik; saját apja megölését is azzal magyarázta, hogy önvédelemből cselekedett, mert a járni is alig tudó 82 éves művész állítása szerint rátámadt. A férfit az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben őrzik és kezelik.Ajánljuk még










