Pesti Srácok

Életfogytiglanra ítélték Szilágyi István fiát

null

Megszületett az elsőfokú, egyelőre nem jogerős ítélet Szilágyi István meggyilkolásának ügyében. Mint ismert, a színészt a vádak szerint saját fia ölte meg brutális kegyetlenséggel még 2020 májusában. Sz. Péter a tárgyaláson nem ismerte el tettét.

Bár az ítélet nem jogerős, de Sz. Péter legkorábban huszonöt év után bocsátható szabadlábra, tíz évre eltiltották a közügyektől és a korábbi két év felfüggesztettet is le kell töltenie, emellett kétmillió bűnügyi költséget is meg kell fizetni – írja a Blikk.

A tárgyalási nap a szakértők meghallgatásával kezdődött, illetve felsorolták, hogy milyen sérüléseket szenvedett Szilágyi István: a színész kötőhártyája bevérzett, az arckoponyáján szilánkos törések voltak, az orrcsontja törött volt, a bordája eltört, és tizenöt-húsz ütés is érhette a színészt. A szakértők megállapították, hogy a bordatörés keletkezhetett a halált megelőzően, vagy akár beállta után közvetlenül is; a színész a többi sérülését még akkor szerezte, amikor életben volt. A bántalmazás több percen át tartott, de akár fél óra is lehetett.

Miután a bizonyítási eljárás befejeződött, az ügyész megtartotta a perbeszédet, amelyben kiemelte, hogy bár a vádlott nem ismerte el a terhére rótt bűncselekményt, és így megbánást sem tanúsított, a bizonyítékok egyértelműen arra utalnak, hogy ő végzett az édesapjával. A tárgyalás végén megszólalt maga Sz. Péter is.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. A vádhatóság szerint a fia, Sz. Péter még 2020 májusában otthonukban, brutális módon, különös kegyetlenséggel agyonverte egy kalapáccsal.

Forrás: Blikk; Fotó: Wikipédia