Durva törvénysértést követett el a Gyurcsány miniszterét fölmentő, politizáló bíróPilhál Tamás Magyar ugar 2018 június 29. Több jogszabály is szigorúan tiltja, hogy a bírók politikai tevékenységet folytassanak. Ám sajnálatos módon ez némelyiküket nem igazán érdekli. Így fordulhatott elő, hogy néhány napja Gyurcsány egyik exminiszterét a korrupciós vádak alól fölmentő bírónő ítélethirdetés közben gyakorlatilag politizálni kezdett. A portálunknak nyilatkozó Völgyesi Miklós nyugalmazott bíró szerint durva szabályszegés történt, amit soron kívül ki kellene vizsgálni. Hogy lesz-e következménye az esetnek, nem tudni, mivel a bírónőt foglalkoztató Fővárosi Törvényszék egyelőre nem reagált megkeresésünkre.
Tényleg veszélyben a jogállam – a jogot és az igazságot megcsúfoló „komcsi bírók” miattPilhál Tamás Vezércikk 2018 június 15. Gyurcsány újabb exminiszterét mentette föl csütörtökön a bíróság a korrupciós vádak alól. Ha úgy vesszük, igaza van Brüsszelnek és mind az 547 hazai „demokratikus” ellenzéki formációnak, amiért évek óta a magyar jogállamiságért aggódnak. Valóban romokban a jogállamiság ott, ahol az államkasszának tízmilliárdos károkat okozó, az országot a tönk szélére juttató ballib politikusbűnözők nincsenek börtönben. Amit egyes bírók „független igazságszolgáltatás” címszó alatt művelnek, az bűnpártolás, illetőleg nemzetbiztonsági kockázat. Nem érzékenyítő tréningek, hanem tisztességre nevelés kéne ezeknek.
Vállaltan politikai ítélet: Gyurcsány újabb volt miniszterét mentették fel Magyar ugar 2018 június 14. Első fokú ítélethirdetéssel folytatódott a Postapalota-ügy a Fővárosi Törvényszéken, ahol természetesen a Gyurcsány-korszakban megvalósult, gyanús ingatlanügy minden vádlottját felmentette a bíróság. A vád szerint a hat vádlott – köztük Szabó Pál akkori posta-vezér, Gyurcsány későbbi közlekedési és távközlési minisztere – közreműködése révén csaknem tízmilliárd forintos vagyoni hátrány érte a Magyar Posta Zrt.-t, amiért az impozáns épületért kapott pénzből nem új székházat épített, hanem inkább előnytelen bérleti konstrukciót választott.
Vádbeszéddel folytatódik Gyurcsány egykori miniszterének perePPestiSrácok.hu Forró drót 2018 március 19. Véghajrához ért Szabó Pálnak, a Gyurcsány-kormány volt közlekedési miniszterének és bűntársainak pere a Fővárosi Törvényszéken, holnap ugyanis már az ügyészi vádbeszéddel folytatódik az ügy. Szabó Pál és társai tízmilliárdos vagyoni hátrányt okozhattak a Postapalota elkótyavetyélésével.
Tíz év börtönt kaphat Gyurcsány volt minisztere a tízmilliárdos kárt okozó postapalota-mutyiértPilhál Tamás Magyar ugar 2018 február 20. A vád szerint csaknem tízmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozhatott Szabó Pál, a Gyurcsány-kormány volt közlekedési minisztere és öt másik vádlott azzal, hogy dilettáns módon elkótyavetyélték a Krisztina körúti postapalotát, és méregdrágán új irodaházat béreltek. A hűtlen kezelés miatti büntetőperben hamarosan elsőfokú ítélet születik – tudta meg a PestiSrácok.hu.