szász jános
Leállították a Hunyadi-film előkészületeit? – A filmalap cáfol, a producer szerint viszont komoly csúszásban vannak (Frissítve!)
Meghatározatlan időre felfüggesztették a nagy botrányt kavart Hunyadi-film előkészületeit – értesült a PestiSrácok.hu megbízható forrásból. Úgy tudjuk, az elhibázott forgatókönyv és Andy Vajna filmügyi kormánybiztos halála miatt teljes a káosz a hétmilliárd forintos költségvetésű film körül, amelynek elvileg júliusban kezdődött volna a forgatása, ám ebből már biztosan nem lesz semmi. Immár az sem kizárt, hogy a film előkészítése végleg leáll. Eközben a filmalap közleményben jelezte: nem állt le a munka, folytatódik a film előkészítése. A film producere viszont az Indexnek elismerte, komoly csúszásban vannak, és csak jövőre kezdődhet meg a forgatás.“A kulturális élet szégyenfoltja a készülő Hunyadi-film” – Stefka István tartott fórumot Kispesten (PS-videó!)
Sok év után adódott egy lehetőség, hogy ismét film készüljön Magyarország nagy hőseiről, a magyarok gazdag történelméről, a Hunyadiakról, s ezzel együtt a nándorfehérvári diadalról. Igen ám, csakhogy a már harmadik változatban elkészült forgatókönyvben szinte említést sem tesznek Hunyadiról, a nándorfehérvári ütközetről,Kapisztrán Jánosról, vagy akár Szilágyi Erzsébetről - többek között erről beszélt szerda este Stefka István a wekerletelepi Munkás Szent József-templom egyik rendezvénytermében. A PestiSrácok.hu lapigazgatója ugyanis a minap kapta kézhez a forgatókönyvet Hegedűs Bálint tollából, amit nem kevesebb, mint hét milliárd forintos költségvetéssel terveznek a vászonra vinni.Mint ismert, a rendkívül magas költségvetésű film készítését a Magyarországot nyíltan és sokszor ekéző Szász János kapta.Ha ezt meg merik tenni Hunyadival, akkor keresztet vethetünk a magyar hősökre
Nem megengedhető, nem megbocsájtható, hogy a magyarok világraszóló hőstettéből, egyik leghatalmasabb győzelméből, a nándorfehérvári diadalból gagyi fikciós filmet gyártsanak, amely mindenről szól, de legkevésbé Hunyadi Jánosról és a magyar vitézségről. Márpedig a film forgatókönyve arra utal: efféle merénylet készül. Hétmilliárd forintért. A legnagyobb magyarból már sikerült félőrültet faragni (A Hídember) – most pedig legnagyobb hadvezérünket tuszkolnák epizódszerepbe egy történelmietlen fantasy filmben. Most még nem késő megálljt parancsolni ennek az őrületnek!Nemzeti eposzhoz nemzeti rendezőt! - Sajtóklub: Ezeknek Hunyadi és Kapisztrán már nem elég PC (videó!)
"Mondjuk ki jó hangosan, mert nem hiszem el: Szász János rendezheti minden idők legdrágább magyar filmjét a nándorfehérvári diadalról. Itt akár fel is állhatunk és hazamehetünk" - kezdett bele a témába Bayer Zsolt a legutóbbi Sajtóklubban, ahol Bencsik Andrással, Huth Gergellyel és Szentesi Zöldi Lászlóval beszélgetett az Echo TV stúdiójában arról, hogy az egyre kopó tehetségű, de folyamatosan a nemzeti oldalt kritizáló és minden alkotásában nyilasokat vizionáló rendezőt bízta meg a "Magyar Nemzeti" Filmalap a hatalmas feladattal. A forgatókönyvírásra ráadásul a "blődliben" utazó Hegedűs Bálintot, a filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatóját és kurátorát találták a legalkalmasabbnak, pedig több szinopszis is készült, köztük a Hunyadi-sorozat szerzőjéé, Bán Móré.A filmalap posztkomcsi káderei bohózatot csinálnak a Hunyadi-filmből is?
Betelt a pohár a magyar filmszakma a nemzeti sorskérdések iránt fogékony, mindmáig elnyomott köreiben, amikor kiderült: a sok éve megálmodott történelmi eposzt, azaz a Nándorfehérvár diadalát a művészileg egyre terméketlenebb, ellenben a jobboldalt minden sajtónyilatkozatában gyalázó, mindenhova nyilasokat vizionáló Spielberg-epigonnak, Szász Jánosnak adták. Ráadásul a hétmilliárd forintosra becsült produkció forgatókönyvírójává - némi rinocéroszbőrt kölcsönözve az önnön arcára - Hegedűs Bálint lépett elő, aki, hogy-hogy nem, a Nemzeti Filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatója és kurátora. A botrány odáig fajult, hogy egy - a belső ügyeket nyilvánvalóan tökéletesen ismerő - névtelen szerző megnyitotta az "Andy Vajna kommunistái" című blogot, ahol kitálalt arról: a Kádár-Aczél-éra kegyeltjei miként hekkelik meg az Orbán Viktor által meghirdetett kulturális térfoglalást.Kinek a kulturális diktatúrája?
A balliberális politikai és értelmiségi csoportok az elmúlt nyolc évben még nem tudtak dűlőre jutni abban, hogy a jobboldali országvezetés a sokmilliós áldozatot követelő náci birodalom ideológiájához vagy a még több gyilkosságot elkövető kommunista diktatúra szellemiségéhez áll közelebb - írja a Magyar Idők. A lap emlékezetet, vita még nem alakult ki a kérdés eldöntésére, így ki-ki használja a maga terminológiáját, ha pedig nagyon rettegni akar valaki, akkor egyszerre mindkettőt.Ajánljuk még