Pesti Srácok

“A kulturális élet szégyenfoltja a készülő Hunyadi-film” – Stefka István tartott fórumot Kispesten (PS-videó!)

Sok év után adódott egy lehetőség, hogy ismét film készüljön Magyarország nagy hőseiről, a magyarok gazdag történelméről, a Hunyadiakról, s ezzel együtt a nándorfehérvári diadalról. Igen ám, csakhogy a már harmadik változatban elkészült forgatókönyvben szinte említést sem tesznek Hunyadiról, a nándorfehérvári ütközetről,Kapisztrán Jánosról, vagy akár Szilágyi Erzsébetről - többek között erről beszélt szerda este Stefka István a wekerletelepi Munkás Szent József-templom egyik rendezvénytermében. A PestiSrácok.hu lapigazgatója ugyanis a minap kapta kézhez a forgatókönyvet Hegedűs Bálint tollából, amit nem kevesebb, mint hét milliárd forintos költségvetéssel terveznek a vászonra vinni.Mint ismert, a rendkívül magas költségvetésű film készítését a Magyarországot nyíltan és sokszor ekéző Szász János kapta.

Stefka István a fórumon visszaemlékezett a kommunista megszállás idejére, amikor a Nyugat még teljesen mást jelentett, mint most. Akkoriban a szabadságot, a jólétet, a demokráciát szimbolizálta, mára már semmi mást, mint hanyatlást, zűrzavart és félelmet. Emlékeztetett, hogy bár Magyarországon békés hangulat uralkodik - s ez főként a Fidesz kormányra kerülésének köszönhető -, mégis éles csaták között élünk.

- mondta. Hozzátette, bár az egyre gyengülő, szinte megsemmisült ellenzék jajveszékelése még itt-ott felüti a fejét, a valóság ezzel szemben az, hogy Magyarországon ma családbarát, idősbarát, gyermekbarát, egyszóval barátságospolitika folyik, és nem ellenünk, hanem értünk.

PestiSracok facebook image

Lapunk igazgatója emlékeztetett a rendszerváltásra is, amely valójában még nem fejeződött be, mert akkoriban csak egyfajta modellváltás zajlott le. A gazdasági hatalom a kommunisták kezében maradt, s mire Antallék felébredtek, már kiárusították az egész országot, ezzel maradandó károkat okozva, aminek most folyik a rendbetétele. Igen ám, de az oktatás és a kultúra is megsínylette azt az időszakot, ami a jelenkorra is jelentős részben hatással van.

Az utolsó bástya címmel Stefka István kézhez kapott egy forgatókönyvet, amely eleinte azzal a reménnyel kecsegtetett, hogy végre készül majd egy film a magyar történelem egyik legkiemelkedőbb korszakáról, a nándorfehérvári diadalról, Hunyadi Jánosról. Igen ám, csakhogy Hegedüs Bálint forgatókönyve (a szerző a Nemzeti Filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatója) gyalázatos módon igyekszik történelmi hőseinket annulálni, mindezt hétmilliárd forintos büdzséből. A film rendezésének lehetőségét egyébként a jobboldalt minden sajtónyilatkozatában gyalázó, mindenhova nyilasokat vizionáló Szász János kapta.

Stefka István forgatókönyvkritikáját a videóban részletekbe menően megismerheti és itt olvashat róla. A Nemzeti Filmalap működéséről pedig itt olvashat.

A videót készítette: Ragács András és Ambrus Petra

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.