szegényített urán
Elemző: az ukránoknak nagyon meg kellene fontolniuk, hogy elfogadják az urántartalmú amerikai fegyvereket
Új kockázatokat jelent a dúsított uránnal ellátott fegyverek bevetése az ukrajnai háborúban, és erre Magyarországnak is fel kell készülnie – mondta az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.Még drágább a béke – Az USA is szállíthat szegényített urán lövedékeket Ukrajnának
Hamarosan az Egyesült Államok is szállíthat szegényített urán lövedékeket – írta a Wall Street Journal (WSJ). A lapnak nyilatkozó meg nem nevezett magasrangú kormányzati tisztviselő elmondta: nincs komoly akadálya annak, hogy átadják a páncéltörő lövedékeket Ukrajnának. A Pentagon az Ukrajnának szánt Abrams harckocsikat szerelné fel a szegényített urán lövedékekkel.GEOrgPOLITIKA – A nyugat skizofrén logikája
Szergej Lavrov külügyminiszter szerint skizofrén logika, hogy a nyugati nyilatkozatok szerint Moszkva és Kijev csak Ukrajna sikeres ellentámadása után tárgyalhat egymással. “A céljainkat (Ukrajnában) nagyon világosan és őszintén kijelentettük. De mi a célja az Egyesült Államoknak, a NATO-nak, az Európai Uniónak? Fegyverekkel felpumpálni Ukrajnát, és most van ez a nevetséges elmélet: most biztosítunk Ukrajnának egy sikeres ellentámadást, és akkor majd megkérjük Ukrajnát, Zelenszkijt, hogy kezdjen tárgyalásokat. Ez valamiféle skizofrén logika” – mondta Lavrov az ENSZ-ben tartott sajtótájékoztatón.Az emberiséget veszélyezteti a Nyugat a szegényített uránnal töltött lőszerekkel, mert azok mérgezőek
Oroszország amerikai nagykövete, Anatolij Antonov szerint a szegényített uránnal töltött lőszerek használata során radioaktív por csapódik ki, amely rendkívül mérgező, és rákot okozhat. Ezzel pedig a rendkívül felvilágosult Nyugat az emberiséget veszélyezteti.GEOrgPOLITIKA – Szu–27-es vadászgépek kísértek egy amerikai B–52-es bombázót
Nincsen nyugalom a Fekete-tenger felett: most egy amerikai B–52 típusú nehézbombázó közelítette meg az Orosz Föderáció határát. A nukleáris fegyverek hordozására is képes gépet viszont befogta két Szu–27 Flanker vadászrepülő és távolabbra kísérték az orosz légtértől. Hasonló eset történt tegnap a Balti-tenger felett: ott két amerikai B–52 közelítette meg az orosz határt. Itt Szu–35 Flanker-E típusú vadászok szálltak fel. Amikor az amerikaiak ezt észlelték, eltávolodtak az orosz légtértől.Ajánljuk még