székesfehérvári járásbíróság
Az Európai Unió Bíróságától kérhet állásfoglalást a Székesfehérvári Járásbíróság az LMBTQ-zászlóégetés ügyében
Közösség tagjai elleni erőszak vádjával áll bíróság előtt a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom társelnöke. A büntetőper tárgya, melyben a Székesfehérvári Járásbíróság védői indítványra az Európai Uniós Bíróságának állásfoglalását kérheti, egy 2019. október 23-ra meghirdetett, ám aztán meg sem valósult "LMBTQ" szivárványos zászlóégetés. A PestiSrácok.hu több ízben foglalkozott az üggyel, mely tökéletesen megmutatja, milyen nyomásgyakorlást alkalmaznak és milyen befolyást érnek el az igazságszolgáltatás rendszerében a Soros-hálózathoz tartozó liberális civil szervezetek. A büntetőfeljelentést a Háttér Társaság illetve annak elnöke tette, de azt többször is elutasították a hatóságok, majd a liberális jogvédők addig tolták erőszakosan az ügyet, míg végül ugyanaz az ügyészség, amelyik korábban nem látott megvalósult bűncselekményt, mégis vádat emelt Barcsa-Turner Gábor ellen. Ajánljuk még
"Keringő pletykákra" alapozva mutatta be Dobrev Klára, hogyan "asszisztált az ügyészség" a Szőlő utcai botrány eltussolásához
Kéri László beismerte, hogy Magyar Péterék Brüsszelt képviselik, nem a magyarokat
Rohamosan terjed egy videó, amelyen Kéri László beismeri, hogy Magyar Péterék mindenben bólogatnának Ursula von der Leyenéknek. Megszólalt a hétpróbás komcsi besúgó és Orbánt ügynöközi
Balázs Péter korábbi baloldali külügyminiszter, aki a kommunista rendszerben elérte, hogy pályája egyenes íveljen felfelé, szintén nyilatkozott Orbán washingtoni látogatásáról. Mészáros Lőrinc: "Azért felelek, hogy hatvanezer embernek adjak munkát"
A milliárdos a makrogazdasági helyzetet nehéznek, de kezelhetőnek látja: a stabil cégek, az alacsony adók és a fegyelmezett pénzügyi politika miatt Magyarország képes lesz kilábalni a stagnálásból.